
Fotó: Boda L. Gergely
A budapesti Corvinus Egyetemmel írt alá együttműködési szerződést a Sapientia EMTE, amely értelmében közgazdaságtan mesterképző szak indul, a sikeres végzősök pedig mindkét egyetemtől oklevelet kapnak – mondta Dávid László rektor.
2015. július 09., 17:422015. július 09., 17:42
2015. július 09., 17:432015. július 09., 17:43
A legnagyobb változás az idén, hogy sikerült felújítani egy régi épületet és jól felszerelni a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki kar számára. Az új szakra 30 helyet hirdetett meg az egyetem. Ezen kívül 490 hely várja a diákokat Marosvásárhelyen a 11 alapképzésben és 105 a négy mesterképzőn.
Csíkszeredában alapképzések felvételeinél, a gazdasági szakok esetében július 13-23. között (szombaton is) naponta 9-15 óra között várják a jelentkezőket, az eredményhirdetést július 24-én tartják. A humán szakokra július 12-22. között (szombaton is) ugyancsak naponta 9-15 óra között várják a jelentkezőket, eredményhirdetés szintén július 24-én lesz. A mesteri képzéseken változó a beiratkozások időpontja, ezekről a Sapientia weboldalán lehet tájékozódni. Bővül a csíkszeredai helyszín képzési kínálata is: a következő tanévtől indítják az alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterképzést. Újdonság az is, hogy a vezetés és szervezés mesterképzésre idén felvételizők a képzés végén két oklevelet kapnak, egyet a Sapientiától, egy másikat pedig a Budapesti Corvinus Egyetemtől.
Csíkszeredában továbbá összevonják a karokat, azaz visszatérnek a kezdeti, 2001-ben kitalált szervezési formára. A tulajdonképpeni változtatás mögött mégsem csak ez, hanem sokkal inkább gazdasági és oktatásszervezési érvek álltak – tájékoztatott Makó Zoltán, a Gazdasági és Humántudományok Kar dékánja. A csíki Sapientiát ősztől valószínűleg Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának fogják nevezni.
A Sapientia sepsiszentgyörgyi tagozata évfolyamonként harminc diák taníttatását tudja biztosítani, ez azt jelenti, hogy a nyári felvételi időszakban jelentkezők számára 25 tandíjmentes és öt tandíj hozzájárulásos helyet hirdetnek meg. A felvételi időszakot július 13. és 18. között hirdetik meg agrármérnöki, kertészmérnöki és tájépítés mérnöki szakokra, a bejutási jegy megállapításakor az érettségi átlagot veszik figyelembe. Mivel a háromszéki tagozat adminisztrációs szempontból a marosvásárhelyi kar alá van rendelve, így a Sepsiszentgyörgyi Oktatási Központnál a marosvásárhelyi szakokra is lehet majd iratkozni.
Dávid László elégedetten számolt be az idei tanévről, amikor több olyan tevékenységnek is helyet adott az egyetem, amely a „felnőtté válást” tükrözi. Az egyik legfontosabb ezek közül a tehetséggondozás, amely már hagyománya a Sapientiának, hiszen, ahogy a rektor fogalmazott, egyetemet csak úgy lehet építeni, ha folyamatosan figyelnek a fiatal tehetségekre és nem hagyják azokat elkallódni. Ennek értelmében értettségi felkészítőket tartanak, arra biztatva a középiskolás, érettségi előtt álló tanulókat, hogy a sikeres vizsgák után válasszák a Sapientiát, a tizenegy alapképzés valamelyikét, mert nem járnak rosszul. Az itt megszerzett diplomával itthon is jól boldogulhatnak. Ugyanis a műszaki szakokon végzettek iránt nagy a kereslet, a cégek jelzik, hogy igényt tartanak a jó szakemberekre, ahogyan a humántudományok kar végzősei is jó eséllyel indulnak az életben. Az oktatás minőségét az is jól tükrözi, hogy a hallgatók számos világversenyen vettek részt, rangos díjakat hoztak haza. Az egyetem maga is szervezett tudományos konferenciákat, programozási versenyeket, tájépítészeti kiállítást, bekapcsolódott az erdélyi tudományos diákköri tevékenységek szervezésébe, felkarolta a Vágyi Gyula Társaság és kör működését, tutori feladatokat vállalt gimnáziumokban.
A tandíjakkal kapcsolatosan Dávid László kifejtette, a legtöbb szakon tulajdonképpen tandíj-hozzájárulásról beszélhetünk, hiszen a 250-400-500 euró között változó összegek szimbolikusak, nem fedezik az oktatás teljes költségeit. Vannak szakok, ahol felmegy egészen 750 euróig a díj, ez valóban tandíjas. Aki viszont jól teljesít, eredményes a tanulásban, ösztöndíjban részesül – hívta fel a figyelmet a rektor.
Iratkozni a felvételire július 13–18. között lehet, bővebben a sapientia.ro honlapon lehet tájékozódni.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
szóljon hozzá!