Florea új bejáratot tervez a Várba

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Élettel szeretné megtölteni a felújított marosvásárhelyi Várat a város polgármestere, s szerinte ehhez arra is szükség van, hogy egy új főbejáratot alakítsanak ki a Papiu Ilarian Főgimnáziumra néző Kádárok bástyájánál. Dorin Florea tudja, hogy ez az elképzelése „túl merész lesz a marosvásárhelyi primitív konzervatív felfogásúaknak.”

Simon Virág

2014. szeptember 24., 11:562014. szeptember 24., 11:56

Bár a napokban kellett volna átadni a felújított marosvásárhelyi Várat, kisebb átalakításokat eszközöltek az eredeti tervben, így előreláthatóan csak jövő tavasszal nyitják meg a látogatók előtt a város büszkeségének is számító létesítményt.

Keddi sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester elmondta: hétfőn járt a helyszínen, mert azt szeretné, hogy minden szükséges módosítást elvégezzenek. Megemlítette, hogy az ő javaslatára készítenek két vízgyűjtő medencét, amelyben felfogják az esővizet, amit öntözésre tudnak majd használni. „A megyei tanács elnökével tárgyaltam arról, hogy közösen látogassuk meg a várat, ugyanis az átalakítások során számos tágas helyiség ürült meg, s ezeket be kell népesíteni, rendeltetést kell adni nekik. Biztos Ciprian Dobrénak is lesz ötlete, hogy milyen művelődési, kulturális intézményt lehet odaköltöztetni, vagy legalább kiállítótermeket kialakítani. Azt szeretném, ha élettel telne meg a Vár, ha a marosvásárhelyiek és a turisták is jól éreznék ott magukat. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi bejárat a Bulevárdról nem megfelelő. Hamarosan egy merész ötletet mutatok be a városi önkormányzatnak: alakítsunk ki új bejáratot a Papiu felőli Kádárok bástyájánál. Ezt már 2003-ban felvetettem, de akkor is  primitív konzervatív ellenállásba ütköztem. Úgy látszik, ez valamennyire jellemző Vásárhelyre, hiszen Bernády városépítő ötletei is nagy ellenállásba ütköztek, akkor is sok ellenzője volt a Kultúrpalotának és a tornyos városházának” – mondta a polgármester.

A Székelyhon érdeklődésére Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, hogy sem forgalmi, sem turisztikai szempontból nem indokolt a várfal megbontása és új bejárat kialakítása. „A polgármester már korábban is előállt ezzel az ötlettel. Régi álma ez, de szükségességét nem indokolja semmi. A Várba három bejárat van, s ez elegendőnek bizonyult. Ha valóban indokolt lenne egy újabb kapu kialakítása, akkor esetleg a műemlékvédelmisek is megengednék, de hangsúlyozom, jelen esetben erről szó sincs” – mondta a múzeumigazgató, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a polgármester azért szeretne oda egy bejáratot, hogy a Papiu felől is könnyen megközelíthető legyen majd az átalakított „istállóba″ költöző házasságkötő terem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben