Hétfőn kíván lemondani az Országos Audiovizuális Tanácsban (CNA) betöltött mandátumáról Szász Attila, akit az RMDSZ delegált tisztségébe. Mint mondta, távozásának nem politikai, hanem szakmai és személyes okai vannak: megpályázza a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettesi tisztségét.

A marosvásárhelyi születésű Szász Attila 2006-ban lett a CNA póttagja, majd 2008-ban tagja. Mandátuma 2012 decemberéig tartott volna, így mintegy tíz hónappal korábban távozik a funkcióból. Lemondását hétfőn közli a szenátus szakbizottságával, s amikor az megjelenik a Hivatalos Közlönyben, véget ér a mandátuma. Kérdésünkre elárulta: helyettesítése elméletileg egyszerű, gyakorlatilag bonyolult, őt ugyanis a szenátus jelölte a CNA-tisztségre, így a szenátus kell a következő embert is megnevezze, s van arra már példa, hogy egy CNA-tagnak 2010 novemberében lejárt a mandátuma, de még mindig nem jelöltek mást a helyére.
Szász Attila elmondta, más munkahelyre készül, ami összeférhetetlen a CNA tagsággal, ezért mondott le tisztségéről. Megpályázza a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettesi székét. Az állás decemberben ürült meg, miután az eddigi főszerkesztő-helyettes, Borbély Melinda nyugdíjba vonult.
„Én marosvásárhelyi vagyok, a családom Kolozsváron él, természetes, hogy kerestem a hazafelé vezető utat, a Marosvásárhelyi Rádió állása pedig jó lehetőség erre. Természetesen összeférhetetlenség áll fent a két tisztség között, ezért mondok le a CNA-tagságomról. Nem foglalkozhatok médiafelügyelettel, miközben egy médiaintézménynél dolgozom” – mondta a Székelyhon.ronak Szász Attila. Kérdésünkre elárulta, a közeljövőben versenyvizsgát írnak ki a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettesi posztjára, s azon kíván megméretkezni majd.