
Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
2026. június 08., 14:242026. június 08., 14:24
Az akció során összesen 288 embert igazoltattak és 217 járművet ellenőriztek, emellett négy vasútállomáson és négy személyvonaton is járőröztek.
A rendőrök
A legtöbb szankciót a közlekedési szabályok megszegése miatt rótták ki, de a közrend megsértéséért is büntettek. Négy vezetői engedélyt vontak be és öt forgalmi engedélyt függesztettek fel.
Az ellenőrzések során négy olyan tárgyat is azonosítottak, amelyeket a hatóságok lefoglalás céljából kerestek, továbbá két személyt a rendőrségen állítottak elő – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
Elütöttek egy 12 éves, kerékpárral közlekedő gyereket kedden délután Marosvásárhelyen. A kiskorút kórházba kellett szállítani.
Három kiskorú és két felnőtt utazott abban a két személygépkocsiban, amelyek balesetet szenvedtek kedd este a Maros megyei Ádámosnál.
Sikertelen volt annak a két, 10 és 11 éves kiskorúnak az újjáélesztése, akiket kedden kora délután húztak ki a Maros folyóból Maroscsapónál.
Szerdán ballagnak az orvosi és gyógyszerészeti egyetem idei végzősei, ezért Marosvásárhelyen forgalomkorlátozásra kell számítani.
Nagyszabású mentőakció indult kedden Maroscsapón, ahol a feltételezések szerint két kiskorú a Maros folyóba esett. A helyszínen több tűzoltóegység, mentőcsapat és búvárok keresték a gyermekeket.
szóljon hozzá!