
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Születésének 110. évfordulója alkalmából felavatták Wass Albert erdélyi születésű író mellszobrát szombaton a Pest megyei Aszódon.
2018. november 03., 19:162018. november 03., 19:16
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az ünnepségen az író munkásságát méltatva kiemelte:
Hozzátette: Wass Albert az amerikai számkivetettségben is rendíthetetlenül igazi patrióta volt, és a távolból is küzdött a ceaușescui elnyomó hatalom ellen, ezért több alkalommal merényletet is megkíséreltek ellene.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A mellszobor Babusa János szobrászművész alkotása. Millisits Máté művészettörténész Wass Albert Üzenet haza című versének refrénjére – „a kő marad” – utalva úgy fogalmazott: a sziklaformájú kőtömbön álló kőszobor az író állhatatosságát szimbolizálja.
– fejtette ki a művészettörténész.
Wass Albertnek eddig hozzávetőleg 230 helyen állítottak emléket szobor vagy dombormű formájában.
A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
szóljon hozzá!