Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Meghalt kedden reggel egy tehergépkocsi sofőrje, miután a Fehér megyei Marosbélden, a Szent András-kereszttel ellátott vasúti átkelőn a Segesvár és Kolozsvár között közlekedő személyvonattal ütközött – számol be az Agerpres.
2019. november 12., 13:252019. november 12., 13:25
A Tövis és Nagyenyed közötti szakaszon bekövetkezett balesetben
A két vagonból álló szerelvény egyik kocsija és a mozdony is megrongálódott az ütközés nyomán. A rendőrség szerint a baleset bekövetkeztekor sárga jelzésű ködriadó volt érvényben azon a környéken.
A Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség Nagyenyedről és Gyulafehérvárról küldött ki mentőcsapatokat, de
A vonat egyik utasát koponyasérüléssel a nagyenyedi kórházba szállították.
Oana Brânzan, a Román Vasúttársaság (CFR) szóvivője arról tájékoztatott, hogy a baleset következtében Tövis és Nagyenyed között az első vágányon szüneteltették a forgalmat, hogy az R 3085-ös szerelvényt, amelynek az ütközés következtében mind a mozdonya, mind az első vasúti kocsija megrongálódott, elvontathassák és a hatóságok elvégezhessék a helyszínelést. A vasúti forgalom mindeközben a második vágányon zajlott.
A vonat utasait átvette egy másik, Tövis és Kolozsvár között közlekedő személyvonat, dél körül pedig újraindították a vasúti forgalmat az első vágányon is – számolt be a társaság szóvivője.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este nyolc óra előtt nem száll fel – írja az MTI Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlésére hivatkozva.
Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról.
Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
szóljon hozzá!