
Fotó: schweighofer.at
A környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási minisztérium csapatai vizsgálódnak a Holzindustrie Schweighofer radóci és szászsebesi üzemeiben – nyilatkozták csütörtökön reggel meg nem nevezett minisztériumi források az Agerpres hírügynökségnek. Csütörtök kora estig konkrétumokra nem derült fény.
2015. május 07., 19:342015. május 07., 19:34
Annyit azonban lehet tudni, hogy az elmúlt időszakban a hazai és a nemzetközi sajtóban megjelent információk alapján szálltak ki ellenőrzésre. Az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) környezetvédelmi civil szervezet április végén azzal vádolta az osztrák csoportot, hogy illegálisan kitermelt fát is felvásárol Romániában.
A szervezet egy rejtett kamerával készített videofelvételt hozott nyilvánosságra, melyből kitűnik, hogy az osztrák fafeldolgozó romániai képviselői a törvénytelen vágásokból nyert faanyagért is fizetnek. A washingtoni és londoni székhelyű szervezet aktivistái külföldi befektetőknek adták ki magukat, a Schweighofer cég romániai és osztrák képviselőivel folytatott megbeszéléseken pedig azt állították, hogy egy romániai közbirtokossági erdőből bizonyos mennyiségű fa kitermelésére szereztek jogot, de ha biztosítékot kapnak a felvásárlásra, sokkal több fát vágnának ki, mint amennyit a szerződés lehetővé tesz.
A Schweighofer képviselői mindenbe beleegyeztek, még pluszjuttatást is ajánlottak a többletfáért. A Schweighofer illetékesei tagadták a környezetvédő szervezet vádjait, és jelezték, a rejtett kamerás felvételek kapcsán belső vizsgálatot indítanak.
Ezzel egy időben a fogarasi Neuer Weg Egyesület arra mutatott rá, hogy a szervezet által felkért jogász szerint törvénytelenül állították ki a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének építkezési engedélyét. A szakértői véleményezés szerint egy ilyen nagyszabású projekt esetében a területrendezési bizonylat kiállítása előtt egy úgynevezett műszaki szervezési dokumentációt kellett volna összeállítani, ám erre nem került sor. Rámutattak továbbá: a műszaki tervet egy építész állította össze, bár a törvény értelmében erre nem lett volna joga.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!