Lemondott a korábban meghirdetett tiltakozó akciókról a Sanitas egészségügyi szakszervezet, miután a kormány azt ígérte, hogy januártól száz lejjel emeli az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozó valamennyi alkalmazott fizetését.
2014. október 31., 16:272014. október 31., 16:27
Marius Sepi alelnök szerint a Victor Ponta kormányfővel folytatott tárgyalások során arra is ígéretet kaptak, hogy 30 napon belül a kollektív munkaszerződésről is megegyezés születik.
A szakszervezet múlt héten jelentette be, hogy tiltakozó akciókba kezd, amennyiben a kormány október 29-éig nem talál megoldást arra, hogy november elsejétől valamennyi egészségügyi dolgozó bérét megemelje 100 lejjel.
A Sanitas képviselői akkor azt mondták, ha nem teljesül a kérésük, november 12-ére nagyszabású tiltakozó akciót hirdetnek.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!