Verespatakról is tárgyalt a román–magyar környezetvédelmi vegyes bizottság

Kedden ült össze immár nyolcadszorra a román–magyar környezetvédelmi vegyes bizottság. A Nagyváradon elfogadott egyezmény pontjai szerepelni fognak a román–magyar közös kormányülés napirendjén.

Szőcs Lóránt

2011. február 15., 17:062011. február 15., 17:06

2011. február 15., 19:282011. február 15., 19:28

Elküldték a magyar félnek a verespataki hatástanulmányt

Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter a megállapodás aláírása után egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a protokollum öt témakörre vonatkozik: az európai alapok lehívása, szennyezett ülepítők kitisztítása, együttműködés a Duna-stratégia keretében, a határ menti védett területek kezelése és a verespataki aranybánya helyzete.

Az eseményen Borbély László, Fazekas Sándor magyarországi vidékfejlesztési miniszter, Rácz András környezetvédelmi államtitkár-helyettes, valamint a minisztériumok képviselői vettek részt.

A két minisztérium közötti együttműködés példaértékű – mondta Borbély László, kiemelve: 2010-ben mindkét országban voltak környezetvédelemmel kapcsolatos gondok, de mind a romániai árvizek, mind a kolontári katasztrófa esetében a két intézmény a hatékony kommunikációt és a kölcsönös segítség nyújtását tartotta a legfontosabbnak. A magyarországi árvizek alkalmával Románia 500 ezer homokzsákkal segítette a gátak megerősítésénél dolgozókat, a kolontári tragédiát követően a kormány 250 ezer gázmaszkot küldött a kárelhárítóknak.

Az Európai Unió magyar elnöksége alatt jóváhagyandó uniós Duna-stratégiával kapcsolatosan a környezetvédelmi miniszter elsődleges fontosságúnak tartja, hogy Románia és Magyarország együtt fogja koordinálni az unió Duna-stratégiájának környezetvédelemmel kapcsolatos kockázatok menedzsmentjére vonatkozó felelős 5-ös tengelyét.

Büszke vagyok arra, hogy a Duna-stratégia kezdeményezői közé tartozom – hangsúlyozta Borbély László, kiemelve: 2008-ban fejlesztési miniszterként Magyarországgal és Bulgáriával aláírt egy-egy a Duna-stratégia kidolgozását szorgalmazó egyezményt, amely kiindulópontja volt a mára elkészült EU-s Duna-stratégiának. Az Európai Parlament keddi strasbourgi vitájának egyik napirendi pontja éppen az uniós Duna-stratégia volt.

A miniszter véleménye szerint a Duna-stratégia legfontosabb célkitűzése minél több életképes fejlesztési terv kidolgozása, finanszírozása. Jelenleg a környezetvédelmi és erdészeti minisztérium a Duna-árvízkockázat több mint 6 millió euró értékű terv vezető partnere. A tervben 17 partner vesz részt, ebből 3 magyarországi.

A román–magyar környezetvédelmi vegyes bizottság 8. ülésén aláírt egyezmény egyik legfontosabb pontja a történelmi környezetszennyezés csökkentéséről szól. Mindkét ország területén gondot jelent a szennyezett területek felszámolása – mondta Borbély László, kiemelve: a környezetvédelmi minisztérium a történelmileg szennyezett területek felszámolása érdekében összesen 170 millió eurót különített el európai uniós forrásokból, valamint a Környezetvédelmi Alap költségvetéséből.

A védett területekkel kapcsolatosan Borbély László elmondta: minden feltétel biztosított, hogy a Cséffai Nemzeti Park közös adminisztrációja sikeres legyen.

A környezetvédelmi vegyes bizottságon szó volt a verespataki aranybánya-beruházásról is, ezzel kapcsolatosan a környezetvédelmi miniszter elmondta: Románia folyamatosan tájékoztatja a magyar felet. A környezetvédelmi és erdészeti minisztérium átküldte a magyar félnek a hatástanulmányt, hogy az ottani szakértők elemezzék a dokumentumokat.

Várjuk, hogy Magyarország eljuttassa hozzánk hivatalos álláspontját. A minisztérium tiszteletben fogja tartani az Európai Unió környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályait, valamint az eddigi ezzel kapcsolatos szokásjogot. Továbbá a kulturális minisztériumnak is véleményt kell nyilvánítania a verespataki régészeti leletekkel kapcsolatosan – hangsúlyozta Borbély László.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megköszönte a tavalyi árvizek, valamint az ajkai vörösiszap- katasztrófa alkalmával tanúsított szolidaritást. A magyarországi miniszter véleménye szerint időszerű volna egy közös Tisza-medence Kutató Intézet létrehozása.

A két miniszter által vezetett küldöttség megtekintette a Körös-part rendezési projektjének keretén belül elkészült szakaszt, valamint a további szakaszoknál folytatódó munkálatokat. A beruházás értéke 2,5 millió lej. A pénzkeretet a Környezetvédelmi Alap biztosítja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés