Verespatak kiemelt beruházás

A verespataki aranybánya-beruházás is része annak az országos beruházás-fejlesztési tervnek, amelyet csütörtökön mutatott be Victor Ponta miniszterelnök. Ennek révén az év végéig legalább tízmilliárd euró értékű befektetést szeretne öt stratégiai területen, az energetikai, a bányászati, a mezőgazdasági, az ipari és az infrastrukturális ágazatba vonzani, valamint 50 ezer új munkahelyet hozna létre.

Balogh Levente

2013. július 11., 17:022013. július 11., 17:02

A legfőbb célok között szerepel az energetikai függőség csökkentése, az energiaárak csökkentése, új energiaforrások fölfedezése fokozott környezetvédelmi intézkedések mellett, a vidékfejlesztés, valamint  a gazdák helyzetét javító beruházások és támogatások. Az ipar területén növelni kívánják a versenyképességet, további ipari parkokat kívánnak fejleszteni, és támogatásokat ígérnek a kis- és középvállalkozásoknak. Emellett a vasúti és a közúti infrastruktúra fejlesztését is tervbe vették. A külföldi beruházók Romániába csábítása érdekében a kormány mind Európával, mind Ázsiával fejleszteni kívánja a gazdasági kapcsolatokat.

Verespatak: növelné részesedését az állam

A Verespatakkal kapcsolatos tervek között szerepel, hogy a környezetvédelmi viták miatt évekkel ezelőtt elakadt bányaberuházást új környezetvédelmi szabályokkal, a kulturális örökség megóvása mellett kívánják megvalósítani, emellett az állam részesedését 78 százalékra akarják növelni a nyereségből. Ponta csütörtökön közölte: a kormány várhatóan szeptemberig lezárja a verespataki aranybánya megnyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation-nel (RMGC) a tárgyalásokat a beruházásról, amelynek sorsáról a parlament fog dönteni. Kijelentette: a kormány kimozdítaná a holtpontról a verespataki beruházást valamennyi környezetvédelmi szabvány betartása mellett, így várhatóan szeptemberig lezárják a tárgyalásokat a beruházóval, de a végső döntést a parlamentnek kell meghoznia.

Egy évvel ezelőtt Ponta a beruházás kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a verespataki kitermelésről szóló döntés három tényezőn múlik: a beruházónak garantálnia kell a környezet megóvását, újra kell tárgyalni a román állam részesedését a nyereségből, emellett a témából ki kell zárni a politikai lobbitevékenységet. Akkor azzal vádolta meg Traian Băsescu államfőt, aki támogatta a verespataki beruházást, hogy egy magáncég érdekében folytat politikai lobbit.

Idén tavasszal Rovana Plumb úgy nyilatkozott, hogy a verespataki beruházás tervét az illetékes minisztériumok vizsgálják, a végső szót pedig majd a kormány mondja ki. Április végén aztán a kormány egy olyan cég létrehozásáról döntött, amely kizárólag a verespataki projekttel foglalkozik, és az országos érdekeltségű beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter alárendeltségébe utalták.

Mint ismeretes, a verespataki bányaberuházást a Roşia Montană Gold Corporation szeretné megvalósítani, amely a kanadai Gabriel Resources tulajdonában áll. A cég szerezte meg a kitermelés koncessziós jogát a fehér megyei Verespatak mellett található lelőhelyen, amely a becslések szerint 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt. Ezt az RMGC ciántechnológiás eljárással kívánja kitermelni.

A beruházási terv része egy 150 millió euróból megvalósuló gázelosztó központ megépítése a Maros megyei Gyulakután, amelyet a japán Marubeni cég kivitelezhet, valamint a Rovinari hőerőmű fejlesztése, amelyet a kínai China Huadian Engineering valósíthat meg.

Victor Ponta azt is elmondta, hogy várhatóan még idén elfogadják az új bányajáradék-törvényt, amelynek nyomán az országban bányászati tevékenységet kifejtő cégek az európai átlagnak megfelelő összeget fizetnek majd be az államkasszába. Azt is elmondta, hogy az OMV Petrom kőolaj- és földgázkitermelő cég egymilliárd euró értékben végez fejlesztéseket új lelőhelyeken, többek között a Bihar megyei Berettyószéplakon is belefogott egy 200 millió eurós projektbe.

Mezőgazdasági fejlesztéseket ígérnek

A terv bemutatóján Victor Ponta azt is elmondta, hogy a mezőgazdaságban idén hárommilliárd euró értékben valósítanak meg befektetéseket, ebből 2,8 milliárd eurót az Európai Unió finanszíroz. Mint kifejtette, az öntözőrendszer felújítására már el is különítettek 100 millió eurót, de a zöldség- és gyümölcsfélék begyűjtésére szolgáló központokat és a családi gazdaságokat is fejleszteni kívánják.

A beruházási terv azt is tartalmazza, hogy a kormány idén ősszel az összes politikai szereplővel egyeztetést kíván folytatni annak érdekében, hogy konszenzuson alapuló fejlesztési tervet dolgozzanak ki az ország számára a 2014 és 2018 közötti négyéves időszakra.

A tavalyi évben a külföldi beruházások értéke immár negyedik éve folyamatosan csökkent Romániában, az 1,6 milliárd eurós összeg 11 százalékkal volt kevesebb a 2011-ben jegyzett 1,8 milliárd eurónál. Az idei év első négy hónapjában az országban eszközölt külföldi beruházások összértéke 322 millió euró, ami közel 35 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, amikor a befektetések összértéke elérte a 494 millió eurót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés