
Fotó: mti
Végleg elutasította a bukaresti parlament a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet: a szenátus után kedden a képviselőház is megszavazta a speciális parlamenti bizottságnak a jogszabályt negatívan véleményező jelentését.
2014. június 03., 19:062014. június 03., 19:06
A Ponta-kormány által tavaly előterjesztett dokumentum kezdeményezte, hogy nyilvánítsák nemzeti fontosságú közhasznú projektnek a ciántechnológiás beruházást, és növelte volna az állam részesedését a majdani haszonból.
A Verespatak-törvényt elutasító jelentést túlnyomó többséggel, 301 igen, 11 ellenszavazat és három tartózkodás mellett fogadta el a döntéshozó kamara. A felszólaló képviselők egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a kezdeményezés nem szolgálja az ország gazdasági és társadalmi érdekeit, illetve hogy az elutasítás elsősorban a tervezet elleni civil fellépés érdeme.
Tavaly ősszel számos hazai nagyvárosban rendeztek tüntetést a Fehér megyei településre tervezett ciántechnológiás aranybánya ellenzői annak hatására, hogy a kormány augusztusban törvénytervezetet fogadott el a kanadai beruházóval kötendő új megállapodásról.
Különben nemcsak a környezetvédők, hanem maga Traian Băsescu államfő is élesen kifogásolta – és alkotmányellenesnek nevezte –, hogy a Ponta-kabinet törvényben kíván szabályozni olyasmit, ami csak egyetlen vállalatra vonatkozik, ráadásul a közhasznúságra hivatkozva lehetővé tenné a kisajátításokat úgy, hogy a beruházást tervező Roşia Montană Gold Corporation többségi részvényese a versenyszférához tartozik.
A jogszabály miatt alaposan megromlott a februárban végül felbomlott balliberális koalíciót (USL) alkotó pártok viszonya is, mivel a szociáldemokraták támogatták, a liberálisok viszont ellenezték a javaslatot. December elején a képviselőházban megbukott az az általános bányászati törvény is, amely több elemét tartalmazta a verespataki jogszabálytervezetnek.
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter kedden a parlament végleges álláspontja kapcsán úgy nyilatkozott: a tárca tudatában van annak, mi a tennivalója annak érdekében, hogy Románia helyes döntést hozzon a beruházás kapcsán. Az RMDSZ-es tárcavezető nemrég kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a mostani technikai elképzeléssel, és szakmai hozzáállással az RMGC megkaphatná a szükséges engedélyeket a ciántechnológiás aranybányászáshoz.
A minisztérium egyébként a parlamenti Verespatak-bizottság megbízásából, saját forrásokból újra elkészíttet bizonyos szaktanulmányokat, amelyek szakmai megalapozottságával kapcsolatban korábban kételyek merültek fel. Az RMGC kanadai anyavállalata, a Gabriel Resources az elmúlt hetekben többször is azzal fenyegetőzött, hogy az engedélyezés tizenöt éve tartó halogatása miatt kártérítési pert indít a román állam ellen.
A cég májusban romániai alkalmazottai többségének munkaszerződését felbontotta. Mindemellett a román állam nem mondott le arról, hogy megfelelő körülmények között engedélyezze a 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejtő verespataki lelőhely kitermelését.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!