
Noha a közvélemény-kutatások egybehangzó előrejelzései szerint a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) fölényesen nyeri a vasárnapi parlamenti választásokat, a Traian Băsescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) körül tömörülő jobboldali pártszövetség azzal számol, hogy részt vehet a kormányalakítási tárgyalásokban.
2012. december 05., 19:012012. december 05., 19:01
2012. december 05., 19:142012. december 05., 19:14
Vasile Blaga, a PDL elnöke szerdán kifejtette: pártja arra számít, hogy részt vesz a választásokat követő kormányalakítási tárgyalásokon, ez viszont csak akkor lehetséges, ha a PDL és két kisebb párt alkotta Igaz Románia Szövetség (ARD) a szavazatok több mint 25 százalékát megszerzi. (Az ARD támogatottságát 20 százalék körülire becsülik a közvélemény-kutatások, amelyek szerint a kormányzó USL a voksok mintegy 50 százalékára számíthat). Blaga rámutatott: az USL egyik tagjával, a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) „természetes koalíciót” tudnának alkotni, mivel ideológiailag közel áll egymáshoz a két párt. A PDL és a PNL 2004-ben szövetségesként nyerték meg a parlamenti választásokat, de később politikai ellenfelekké váltak. A december 9-i választásokról Blaga elmondta, pártja számításai szerint az RMDSZ – amelyre a PDL szintén potenciális koalíciós partnerként tekint – bejut a parlamentbe. Aláhúzta, hogy az idén év elején megbukott PDL–RMDSZ-kormányban a magyar szervezet mindig hűséges partner volt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként a szövetség esetleges kormányszerepéről elmondta: az alakulat sem a kormányzó USL-vel, sem az ellenzéki Igaz Románia Szövetséggel (ARD) nem zárja ki a közös kormányzást a választásokat követően. „Nekünk már mindegyik, általunk demokratikusnak tartott párt kapcsán vannak tapasztalataink, de egyelőre nem a kormányzás a fő téma számunkra” – hangoztatta Kelemen kedden este Besztercén, hozzátéve: az RMDSZ számára a prioritás most az, hogy bejusson a parlamentbe, és mindkét házban erős frakciót hozzon létre.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!