Hirdetés
Hirdetés

Várhatóan kitolják az e-kasszák bevezetésének határidejét

Képünk illusztráció •  Fotó: Kristó Róbert

Képünk illusztráció

Fotó: Kristó Róbert

Halasztani készül az online pénztárgépek kötelező bevezetését a kormány: a pénzügyminisztérium képviselői arról beszélnek, hogy három hónapig nem büntetik a mulasztókat.

Bíró Blanka

2018. május 21., 17:382018. május 21., 17:38

Tovább halasztaná a pénzügyminisztérium az online pénztárgép kötelező bevezetését. Képviselői a társadalmi párbeszéd bizottságában rukkoltak elő hétfőn azzal a tervvel, hogy a közepes és nagyvállalkozásoknak a jelenlegi június elseje helyett csak szeptember elsején, a kisebbeknek pedig az augusztus elseje helyett november elsején kelljen kötelező módon beszerezniük az online kapcsolatot lehetővé tevő pénztárgépet.

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a társadalmi párbeszéd bizottság tagjaként részt vett a bizottság ülésén, azt követően pedig lapunknak elmondta: a bizottság véleménye ugyan konzultatív jellegű, ám

a halasztás biztosnak vehető,

mert a pénzügyminisztérium javasolta, tehát életbe is lépteti. Elmondása szerint azzal érveltek, hogy jelenleg nincs elég online pénztárgép forgalmazó, és időbe telik, amíg a jóváhagyásokat beszerzik, jelenleg ugyanis monopólium-helyzetben vannak a beszállítók. Édler ugyanakkor az ülésen felvetette, ha már úgyis halasztanak, akkor a kisebbek esetében legyen az új határidő a jövő év eleje, hogy ne a decemberi forgalmas időszakban terheljék őket az átállással járó procedúrákkal.

Hirdetés

Különben a minisztérium képviselői úgy fogalmaztak,

a bevezetést nem halasztanák, hanem az újabb határidőig nem büntetnek a rendelkezés elmulasztása esetén.

„Ez gyakorlatilag halasztást jelent, hiszen ha van egy határidő, de a be nem tartásának nincs semmilyen következménye, akkor az valójában akkortól érvényes, amikor tényleg kötelező” – részletezte a Kovászna megyei kamara elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy az adóhatóság informatikai rendszerének már júliusra készen kell állnia, hogy fogadja a kasszába beütött adatokat, hiszen lesznek olyan vállalkozások, melyek az engedmény ellenére már az első határidőt tartják, és rá akarnak csatlakozni a rendszerre.

Amint arról beszámoltunk, nemrég olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint ugyan a közepes és nagy vállalkozásoknak június elsejéig, a kisebbeknek pedig augusztus elsejéig online pénztárgépre kell váltaniuk, az azonnali adatcserét lehetővé tevő kapcsolat az Országos Adóhatósággal (ANAF) már minden bizonnyal csak 2019-ben valósul meg. Az eredeti tervek szerint ugyan az online pénztárgépekre való áttérésig el kellett volna készülnie az adóhatóság informatikai rendszerének, amely valós időben fogadja a kasszákba beütött adatokat, így az ellenőrök akár a bolt ajtajában egy táblagépen is ellenőrizni tudják, hogy az épp eladott árut a pénztáros beütötte-e a gépbe, ám a késlekedés miatt a pénztárgépeket csak jövőre sikerül rákapcsolni az ANAF szervereire. Átmeneti megoldásként a Digi 24 hírtelevízió információi szerint az adóhatóság azt tervezte, hogy adathordozón (stick) kéri be a cégektől a pénztárgépek által regisztrált adatokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
Hirdetés