Utaztatják az érettségi dolgozatokat

Más megyében javítják majd az érettségizők írásbeli dolgozatait, az erre vonatkozó miniszteri rendelet már a most zajló záróvizsgán, a hétfőn kezdődő írásbeli vizsgákkal érvénybe lép – jelentette be kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a miniszteri rendelet logikátlan, ráadásul nem tisztázza a magyar nyelvű dolgozatok helyzetét, és a megyék méretbeli különbségét sem veszi figyelembe.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2015. június 23., 19:342015. június 23., 19:34

A jelenleg zajló, júniusi–júliusi érettségi írásbeli dolgozatait már más megyékben javítják, mint ahol azokat írták – jelentette be kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A tárcavezető ezzel megerősítette azt, amit korábban Vasile Şalaru államtitkár mondott, miszerint az írásbeli dolgozatokat a megyei vizsgaközpontban gyűjtik majd össze, és a csendőrség közreműködésével egy másik megyébe küldik javításra. Az eljárást a pedagógusi versenyvizsgákon már alkalmazzák, és most az érettségire is kiterjesztenék. A minisztériumi illetékesek szerint a javítási helyet sorshúzással döntik el, így nem lehet majd előre tudni, hogy melyik megyéből hova kerülnek a dolgozatok.

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) közleményben üdvözölte a minisztériumi döntést, úgy vélve, hogy a dolgozatok javítására vonatkozó módosítás még átláthatóbbá teszi a középiskolások záróvizsgáját. „Így sem a végleges eredményekre, sem a javító tanárokra nem vetül a gyanú árnyéka” – mutatott rá Simion Hăncescu, az FSLI elnöke. Hozzátette, a megfelelő felügyelet és az új javítási módszer révén már nem lesz lehetséges az, hogy egyes diákok előnyt élvezzenek más társaik rovására.

A minisztériumi döntést azonban nem mindenki értékeli. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy abban semmi logika nincs.

Kifejtette, nem hitte, hogy a múlt héten Vasile Şalaru oktatási államtitkár által felvetett módosítást valóban életbe lépteti a minisztérium, hiszen az új javítási módszernek két hatalmas akadálya van. Az egyik a magyarok által lakott megyékre vonatkozik.

„Amennyiben sorshúzással döntik el, hova szállítják a dolgozatokat, hogyan tudják majd kijavítani például a Kovászna megyei munkákat, ahol a diákok kétharmada magyar nyelven érettségizik?” – tette fel a kérdést a szakember. A főtanfelügyelő hozzátette, kérdéses, ki fogja kijavítani a háromszéki dolgozatokat, ha Tulcea megyébe viszik azokat, hiszen ott nincsenek magyarul értő tanárok.

A másik nagy akadály általában érinti a megyéket, hiszen ezek mérete nem azonos. Kovászna az ország legkisebb megyéje, idén összesen 1520 végzős diák iratkozott be az érettségi vizsgára, és a központokba hozzávetőleg annyi tanárt sikerül toborozni, ahány ezeket ki tudja javítani. Az ország többi megyéje nagyobb, több ezer diák érettségizik, így ha három–négyezer dolgozatot szállítanak Kovászna megyébe, nem találnak majd annyi tanárt, hogy ezeket kijavítsa, hiszen a metodológia szerint egy pedagógus legtöbb száz dolgozatot értékelhet – mutatott rá Kiss Imre.

Szerinte az is visszás helyzetet teremt, hogy egy nagy megyében, amely fel van készülve nagy mennyiségű dolgozat javítására, mindössze 1500-at kell ellenőrizni, hiszen a tanárok elesnek a pluszbevételtől.

Kiss Imre azt is nehezményezi, hogy a módosítást a vizsga előtt néhány nappal, alapos dokumentálódás nélkül vetette be a minisztérium. Meglátása szerint az okoz gondot, hogy nincs meg a bizalom, a szaktárca ugyanis abból indul ki, hogy minden iskolában korruptak a tanárok. „Meg kell bízni a tanárokban, meg kell tanítani az embereket, hogy korrekt módon dolgozzanak. Én bízom a háromszéki tanárokban, itt idén sem lesznek visszaélések, ahogy az elmúlt években sem voltak” – jelentette ki a főtanfelügyelő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés