
Fotó: JIM LO SCALZO/EPA/Agerpres
A légitársaság közlése szerint 60 utas és 4 fős legénység tartózkodott az utasszállító repülőgépen, amely Washingtonban a Potomac folyó felett összeütközött a három embert szállító katonai helikopterrel szerda este.
2025. január 30., 09:102025. január 30., 09:10
2025. január 30., 09:482025. január 30., 09:48
A szövetségi és állami hatóságok a helyi idő szerint késő esti órákban nagy erőkkel végezték a kutatást és mentést – számolt be az MTI.
Az amerikai parti őrség közölte, hogy minden elérhető erőforrást rendelkezésre bocsát. Virginia és Maryland állam, valamint Washington város hatóságai – rendőrség, mentők, és tűzoltóság – egyaránt részt vesznek a munkában. Maryland állam kormányzója azt közölte, hogy az állam rendőrségének búváregységét is a helyszínre küldték.
Donald Trump elnök közleményt adott ki, hogy szorosan követi a fejleményeket, és egyben köszönetet mondott a mentésben dolgozóknak.
Az American Airlines légitársaság közleményéből kiderül, hogy a szerencsétlenül járt utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor
Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt, amely után a két jármű a folyóba zuhant.
A Ronald Reagan repülőtér az amerikai főváros rendkívül forgalmas belföldi repülőtere, közvetlenül a Potomac folyó partján fekszik, hivatalosan a Virginia állambeli Arlington területén.
A Potomac folyó feletti vízfelületet nem csak a repülőtéren közlekedő utasszállító gépek használják, hanem rendszeresen repülnek a folyó fölött alacsony magasságban egy közeli katonai bázisra tartó, vagy onnan felszálló katonai repülők és helikopterek is.
Több halálos áldozatot megtaláltak a washingtoni repülőgép-szerencsétlenség helyszínénél, a Potomac folyóban szerda éjszaka – közölték az illetékes amerikai hatóságok. A frissített információkban túlélőket nem említettek.
A szerencsétlenül járt utasszállító, az AA 5342-es járat a Kansas állambeli Wichita felől tartott Washingtonba, és éppen leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett, mintegy 600 méterre a leszállópályától összeütközött egy gyakorló repülést végző, Blackhawk típusú katonai helikopterrel.
A két jármű a folyó viszonylag sekély vízébe zuhant mintegy 125 méteres magasságból. Az utasszállító repülőgép a levegőben történt ütközést követően kettétört, miközben a helikopter a rotorján fekszik a két méter mély vízben – számoltak be az illetékesek.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.