Újjáépítik a Temes megyei Maros-hidat

A Temes megyei önkormányzat megkezdené idén a régóta tervezett Maros-híd megépítését a magyarországi Magyarcsanád és Nagycsanád között. 

Hírösszefoglaló

2015. január 06., 20:312015. január 06., 20:31

Az Agerpres hírügynökség szerint a nagyszabású projektet az Európai Unió határon átnyúló együttműködési programjának támogatásával valósítanák meg, az erre vonatkozó egyezményről a napokban kezdődnek meg a tárgyalások a két testvéri kapcsolatot ápoló megye, Temes és a magyarországi Csongrád között.

Titu Bojin, a Temes megyei önkormányzat elnöke elmondta, hogy az együttműködési egyezmény 24 millió eurós keretet jelent mindkét megye számára, amit Temes megye két nagyberuházásra fordítana: az egyik a román-magyar-szerb hármas határnál fekvő Óbében megépítendő regionális zöldség-gyümölcs raktár, mintegy 18–20 millió euró értékben, a fennmaradó összeget pedig a nagycsanádi Maros-híd építésére szánná. Az önkormányzati vezető szerint a több mint tíz éve tervbe vett híd elsősorban az áruforgalmat szolgálná.

Az utóbbi években a vallási ünnepek alkalmával ideiglenes kompjárattal teremtettek összeköttetést a határ két oldalán lévő szomszédos települések között. A Csongrád megyei sajtó beszámolói szerint 2014 májusában Lázár János, aki a Miniszterelnökséget akkor államtitkárként vezette, úgy vélekedett Magyarcsanádon, hogy magyar-román határon átnyúló pályázat keretében, a 2014–2020-as fejlesztési ciklusban lesz lehetőség a magyarcsanádi Szent Gellért híd újjáépítésére. A híd újjáépítése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervei között is szerepel.

Az első világháború előtt Magyarcsanádnál ívelt át a Maros felett az Apátfalva és Nagyszentmiklós közötti vasúti híd, az utóbb lebontott híd kőpillérei ma is látszanak a folyóban. Néhány száz méternyire az 1895-ben felavatott és 1940-ben felrobbant közúti híd pillérei is láthatók még a Marosban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés