
Nem tett le az elítélt bűnözők szabadon engedését lehetővé tevő tervekről Nicolae Păun képviselő: alig több mint egy héttel azt követően, hogy a korábban benyújtott törvényjavaslatot a parlament elvetette, Păun közölte: újabb, hasonló törvényt kezdeményez.
2014. november 27., 17:252014. november 27., 17:25
A roma kisebbség képviseletében mandátumhoz jutott képviselő szerdán elmondta: a javaslat értelmében azok az elítéltek kapnának kegyelmet, akiket nem erőszakos bűncselekmények miatt egy és öt év közötti szabadságvesztésre ítéltek.
Mint arról beszámoltunk, az előző, sokat bírált tervezetet Păun Mădălin Voicu szociáldemokrata képviselővel közösen nyújtotta be tavaly februárban.
Az amnesztiatörvény nyomán amnesztiát kaptak volna azok, akiket hat évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek, és közkegyelemben részesíthetnék a hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott elítélteket. Előbbi a büntetett előélet eltörlését is jelenti, utóbbi esetében csak maga a büntetés válik semmissé.
A szenátus elutasította a jogszabályt, amely visszakerült a képviselőház jogi bizottsága elé, tavaly decemberben pedig hatalmas botrány tört ki miatta, nem csupán a belföldi ellenzék és a külföldi kancelláriák bírálták, de a koalíciós feszültséget is mélyítette az akkor még együtt kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. A bírálatok szerint a PSD ezáltal kívánta ugyanis elérni, hogy korrupció miatt elítélt tagjai szabadlábra kerüljenek.
A PSD ezúttal jelezte: semmi köze Păun újabb tervezetéhez, az a képviselő magánkezdeményezése.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!