
A csíkszentgyörgyi születésű Kasza László brassói káplánt nevezték ki Márton Áron püspök szentté avatási ügye viceposztulátorának. Feladata, hogy folyamatosan gyűjtse az adatokat a szentté avatási eljáráshoz.
2015. május 27., 11:572015. május 27., 11:57
Viceposztulátort kapott Isten szolgája, Márton Áron püspök szentté avatási ügye: Kasza László Brassó-belvárosi káplánt bízta meg ezzel a feladattal Kovács Gergely posztulátor – olvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség hivatalos honlapján, amely szerint a viceposztulátor ott működik, ahol Isten szolgája élt és ahol tisztelete elterjedt a hívek körében. Márton Áron püspök ügyének ez idáig nem volt viceposztulátora, habár Jakubinyi György érsek és a 2012-ben kinevezett posztulátor, Kovács Gergely szívügyének tekintette a kinevezését.
„Az érsek választása 2014 őszén esett Kasza László brassói káplánra, aki 2015. január 12-én meg is kezdte Rómában a Szentek Ügyei Kongregációja által nyújtott szakkurzust. A május 11-ei záróvizsga után, Brassóba visszatérve kapta kézhez a viceposztulátori kinevezést. Feladata, hogy ápolja és terjessze nagy püspökünk tiszteletét, és folyamatosan gyűjtse az adatokat a szentté avatási eljáráshoz, elsősorban – de nem kizárólag – az Áron püspök közbenjárásának tulajdonított csodák és imameghallgatások kapcsán” – részletezik a honlapon.
Beszámolnak arról is, hogy Márton Áron püspök ügyének egyházmegyei szakasza 1996 októberében zárult le, a terjedelmes dokumentáció azóta a Szentek Ügyei Kongregációjánál van kivizsgálás alatt. Az előírások értelmében az ügyintézőnek, vagyis a posztulátornak Rómában kell tartózkodnia. Az ő feladata a kapcsolattartás a Gyulafehérvári Főegyházmegye és a Kongregáció között, illetve az eljárás előmeneteléhez szükséges lépések megtétele.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!