Victor Ponta miniszterelnök Robert Cazanciuc ügyészt javasolta igazságügyi miniszternek csütörtökön.
2013. április 11., 18:052013. április 11., 18:05
A kormányfő részt vett a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács ülésén, ahol bejelentette, hogy az ügyészt javasolja a miniszteri posztra. Cazanciucnak le kellett mondania az ügyészi kari tagságáról, amely tizennyolc évig tartott. Ezt megtette csütörtökön, és a bírói tanács tudomásul is vette lemondását. Ő 2009 óta a külügyminisztérium főtitkára, korábban a legfőbb ügyészség szóvivője volt. Az igazságügyi miniszteri posztot eddig ideiglenesen a kormányfő töltötte be, miután Mona Pivniceru volt tárcavezető lemondott azt követően, hogy alkotmánybíróvá választotta a parlament.
Ponta elmondta, a kinevezési folyamat várhatóan a jövő héten ér véget, így Cazanciuc akkor foglalhatja el a miniszteri posztot. Közölte: telefonon Traian Băsescu államfőt is értesítette, akinek nem volt ellenvetése a javasolt személyt illetően; a minisztereket az államfő nevezi ki elnöki rendelettel. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy az új miniszter egyensúlyt teremt a minisztériumnak a bírói tanáccsal és az Európai Bizottsággal való kapcsolatában.
Az új miniszter legfontosabb teendőiként Ponta a nemrég elfogadott polgári és büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv sikeres gyakorlatba ültetését nevezte meg, illetve azt, hogy Románia kapjon kedvező jelentést az Európai Bizottságtól az igazságszolgáltatás helyzetéről szóló országjelentésben.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!