
Elena Udrea turisztikai miniszter szombaton kifejtette, a turizmus terén semmilyen különösebb harcot nem folytatnak a bolgárokkal. Bulgáriában vannak olyan üdülőközpontok, amelyekkel nehéz versengeniük a románoknak, mert jelentős német befektetések történtek, de vannak olyanok is, amelyek sokkal rosszabbul néznek ki mint a hazaiak.
2010. május 02., 19:032010. május 02., 19:03
„Nekünk nem volt szerencsénk, hogy jöjjenek a németek és a román-tengerparti üdülőközpontokba fektessenek be. Magunk között adtuk el a turisztikai egységeket, és nem tettük jól. Oda jutottunk, hogy nincs turisztikai infrastruktúra, de most elkezdődött a modernizálás folyamata és megkezdjük a törvénytelen épületek lebontását” – fejtette ki a regionális fejlesztési és turisztikai miniszter szombaton Gyulafehérváron.
Udrea elmondta, a reklámkampány mellett, egy tavaly kigondolt stratégia alapján tervezik a tengerpart déli részének fejlesztését is. Ez befektetést jelent a szórakozóiparba, egészségügyi központokat, vidámparkokat terveznek és létezik egy terv, amely a mangáliai lovardát hasznosítaná.
„Szeretnénk kitakarítani a tengerpartot, mert nagy problémát jelent, hogy nemcsak a valós befektetések hiányoznak, de a 2010-es évhez méltó szintet sem érjük el. Sok az összevisszaság, fejelten urbanisztikai fejlesztés történt. Tengerpartunk tele van a húsz év alatt épült bódékkal, amelyek egyfajta bazárrá alakították. Ez árt nemcsak a turizmusnak, de azoknak is, akik nagy befektetéseket hajtanának végre. Szeretnének szép dolgokat létrehozni a tengerparti üdülőkben” – nyilatkozta Udrea.
Elmagyarázta, hogy a tengerpart összképe miatt, a jó befektetések is veszteségesnek bizonyulnak.
Hangsúlyozta, a minisztérium igyekszik vonzóvá tenni a tengerpartot és támogatni azokat, akiknek valóban fontos és befektetnének.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.