
Vélhetően dzsihadisták ejtettek túszul hétfőn több embert egy kávézóban Sydneyben, ahol nem sokkal később egy gyanús csomag miatt ki kellett üríteni a világhírű operaházat. A kávézó egyik ablakában egy iszlamista zászlót feszítettek ki.
2014. december 15., 17:352014. december 15., 17:35
Néhány túsz – összesen öt – elhagyhatta a kávézót, ahol egy fegyveres férfi több tucatnyi túszt ejtett órákkal korábban. A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint a túszejtő később az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet zászlaját követelte, és azt, hogy telefonbeszélgetést folytathasson Tony Abbott ausztrál miniszterelnökkel.
Első alkalommal három férfi szaladt ki a Sydney központjában lévő Lindt Chocolate cég kávézójából, majd később két nő rohant ki a vendéglátóhely egyik hátsó ajtaján.
Túszejtés Gentben
Három fegyveres férfi behatolt egy lakóházba hétfőn a belgiumi Gent városában, és túszul ejtett egy férfit. A rendőrség lezárta a környéket. Később három személy feladta magát a rendőrségnek, a túszejtő akció pedig lezárult. A belga hatóságok szerint az eset nem köthető az iszlamista terrorizmushoz.
Tony Abbott a parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a hasonló cselekedetek célja elrettenteni az embereket az életformájuktól. „Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt” – mondta, és arra buzdította a lakosságot, hogy a Sydneyben történtek ellenére a szokott mederben folytassák napjukat. Biztosított afelől, hogy a hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek.
A rendőrség „legalább egy” fegyveres túszejtőről beszélt. Új-Dél-Wales szövetségi állam rendőrfőnöke elmondta, hogy nincs közvetlen kapcsolatuk a túszejtővel. Andrew Scipione nem fűzött megjegyzést azokhoz a hírekhez, amelyek szerint az egyik tússzal felhívattak egy újságírót. A túszdrámával kapcsolatban olyan hírek is megjelentek, hogy az elkövető vagy elkövetők azt állították, pokolgépeket helyeztek el a városban.
A sajtóértesülések szerint a fekete zászlón az „Egy az isten, Allah, és Mohamed az ő prófétája” arab felirat olvasható. Egy terrorszakértő szerint a lobogót szíriai és iraki dzsihadisták használják, de nem az Iszlám Államé. Híradások szerint az elkövető egy középkorú, ősz szakállt és fejkendőt viselő férfi, akinek a nevében túszai nyilatkoztak telefonon a sajtó képviselőinek.
Közben a Lindt csokoládé, amelynek kávézójában a túszdráma zajlik, azt közölte, hogy 10 alkalmazott és akár 30 vendég is lehetett a Sydney nyüzsgő üzleti negyedében lévő üzletben.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!