Tüntetés helyett aláírásgyűjtésbe kezd az RMDSZ

Későbbi időpontra halasztja a régióátszervezés kapcsán szeptember végére tervezett tüntetését az RMDSZ, döntött a szövetség keddi főtitkársági ülésén.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Pap Melinda

2013. szeptember 04., 14:322013. szeptember 04., 14:32

„Muníciót kell tartalékolni egy esetleges újabb tüntetésre, amelyet a politikai szempontból legmegfelelőbb pillanatban kell megszervezni” – jelentette ki az ülésen Kovács Péter főtitkár, hangsúlyozva: a tüntetések kezdeményezését nem versenyfutásként kell kezelni.

A főtitkár bejelentette, az RMDSZ a következő időszakban hat megyében – Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy – kezdeményez aláírásgyűjtést, amelyet követően a helyi tanácsok határozatban írják ki a helyi népszavazásokat. Rámutatott: több síkon is nyomást gyakorolnak a kormányra, ugyanis a régióátszervezés időpontjával és mikéntjével kapcsolatban a kormánykoalícióban is ellentmondásos vélemények fogalmazódnak meg.

A főtitkársági ülésen célként fogalmazták meg, hogy nem elegendő csupán a törvény által megszabott minimális, a szavazati joggal rendelkező lakosság 5 százalékának megfelelő aláírást összegyűjteni, ez az alkalom ugyanis jó lehetőség a szövetség álláspontjának, elképzelésének a népszerűsítésére. Az aláírásgyűjtési folyamat elindítására szeptember közepét jelölték meg reális határidőként.

Kovács Péter szerint a közvélemény, és gyakran a média is összemossa a gazdasági fejlesztési régiók, illetve a közigazgatási hatáskörrel rendelkező régiók helyzetét, ezért úgy vélte, a referendumon mindkettőre rá kell kérdezni. Hangsúlyozta, az RMDSZ kiáll a törvénytervezetében megfogalmazott 16 régiós elképzelése mellett, a közigazgatási régiók létrehozását pedig egyértelműen elutasítja. Az ülésen megerősítették, hogy az RMDSZ támogatandónak ítél minden olyan régióátszervezéssel kapcsolatos utcai megmozdulást, amely a magyar közösség érdekeit képviseli, és nem szolgál kampánycélokat.

Eközben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is folyatja az régióátszervezés kapcsán indított aláírásgyűjtését a Nagyvárad központú Partium régió létrehozásáért – közölte Csomortányi István, a párt Bihar megyei elnöke. Emlékeztetett, hogy a támogató kézjegyeket a július 20-i tüntetés óta gyűjtik, eddig több mint 2400-an adták nevüket az elképzeléshez. Az önkéntesek mintegy 30 település lakosaihoz készülnek eljutni.

Zatykó Gyula, az EMNP országos alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök legújabb elképzelése az ország felosztására vonatkozóan nem javít a magyarság helyzetén, hiszen a három székelyföldi megye Brassóhoz csatolásával kisebbségbe kerülne a térségben a magyarság. Hangsúlyozta, hogy a néppárt a történelmi régiók visszaállítását szorgalmazza, és érthetetlennek tartja, hogy miközben létrejöhet az önálló Dobrudzsa, a kormány miért utasítja el a Bánság, Székelyföld vagy Partium régiót.

Mint ismeretes, a néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a nyáron közösen szervezett tiltakozó megmozdulásokat, párhuzamosan több településen tiltakoztak a kormány régiósítási terve ellen, továbbá kérték a Partium és Székelyföld önálló régió létrehozását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés