Az EMNP több mint 200 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett – jelentette be hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor.
2012. június 11., 19:002012. június 11., 19:00
2012. június 11., 19:352012. június 11., 19:35
Az EMNP mintegy százezer magyar szavazót késztetett politikai aktivitásra a vasárnapi önkormányzati választásokon, és több mint 225 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett – jelentette ki a választási eredményeket értékelő hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor.
A párt elnöke elismerte az RMDSZ fölényes választási győzelmét. Hozzátette, ez nem érte meglepetésként. Csak azt találta különösnek, hogy a szövetségnek sikerült a román koalíciós partnerre hárítani a közös kormányzás teljes kudarcát. Toró elmondta, az EMNP-nek mintegy húsz településen csupán tíz-húsz szavazat hiányzott ahhoz, hogy polgármesteri tisztséget szerezzen, és az eredményt a versenytársaik „kreatív szavazatszámlálási technikái” is befolyásolták. Sajnálatosnak tartotta, hogy pártjának nem sikerült átlépni az erdélyi nagyvárosok ötszázalékos küszöbét. Úgy vélte, Kolozsváron is, Marosvásárhelyen is és Zilahon is befolyásolta az eredményt a választók félelme, hogy elvész a kis pártra leadott szavazat.
„Marosvásárhelyen mi vagyunk a legkevésbé felelősek a magyar kudarcért. Közös jelöltet akartunk állítani, ám a másik két párt megosztó személyeket jelölt” – magyarázta az elnök. Az EMNP elnöke százezerre tette azoknak a választóknak a számát, akik korábban nem vettek részt a választásokon, és akiket az EMNP megjelenése hozott az urnákhoz. Kijelentette, közvetett hatása is volt a pártja megjelenésének: ezáltal a versenytársak is rákényszerültek, hogy jobban mozgósítsák híveiket. A Bihar megyei Érmihályfalva és a Beszterce-Naszód megyei Magyardécse és a Fehér megyei Torockó példáját említette, amelyeken a Néppárt úgy szerzett pozíciókat, hogy az általa előidézett verseny az RMDSZ-t is megerősítette.
„Mi minden olyan mandátumnak örvendünk, amelyet magyar párt nyert el, hiszen a képviselet erősítése volt a célunk” – jelentette ki Toró. Az erdélyi magyar választási eredmények általános értékelésében Toró pozitívumnak tartotta, hogy Erdélyben továbbra sem fenyeget a Híd-Most felvidéki párthoz hasonló román-magyar párt megjelenésének a veszélye. Hozzátette, hétfő hajnalban internetes kapcsolat útján tanácskozott a párt elnöksége, és elhatározták, hogy folytatják a szervezetépítést, képviselőik pedig a korrupciógyanús ügyek átvilágításával kezdik a munkájukat az önkormányzatokban.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!