Észak-Amerika legnagyobb és legösszetettebb székely kapuját állíttatta fel fennállásának 50. évfordulójára Ontario tartományban a Waterloo és Wellington környéki közösség Kanadai Magyar Klubja.
2013. szeptember 16., 16:262013. szeptember 16., 16:26
2013. szeptember 16., 16:262013. szeptember 16., 16:26
A kaput a klub egy oszlopos tagja, Ankucza Jenő kezdeményezésére két torjai székely fafaragó mester, Pethő Sándor és Borbándi Attila vezetésével alkotta meg a helyi közösség. A projekten a tervezést követően öt héten át mintegy félszáz embert dolgozott. A nyáron elkészült, öttonnás tölgyfaépítmény létrehozásának költségeit a tagság magánadományaiból fedezték. Ezeket 2012-ben, a klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából gyűjtötték össze. A Torontótól mintegy 90 kilométerre délkeletre található Cambridge-ben, a Kossuth Roadon emelt, székely és magyar motívumokkal díszített kapun egyebek mellett Berzsenyi Dániel szavai olvashatók, miszerint „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”.
A klubépület előtt, ugyancsak fából, emlékművet állítottak a 907-es pozsonyi csatában aratott magyar győzelemnek is. A klubnak otthont adó, ma Kossuth-csarnokként emlegetett kőépületet 1962-ben vásárolta meg mintegy száz kanadai magyar család. Az eredetileg iskola volt a Kossuth elnevezésű faluban, amelyben valamikor posta, szálloda és több fazekasműhely is működött. „Ez a kezdete a következő 50 évnek” – nyilatkozott az alapítóknak is emléket állító székely kapuról a The Record című helyi kiadványnak Volford Tünde, a mintegy 150 tagot tömörítő klub elnöke.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!