
Tőkés László EP képviselő szerint a tibeti vallási vezető, a dalai láma romániai látogatása „nem kérdőjelezi meg” az „egy Kína” Románia által vallott „elvét”, mert ez a látogatás nem politikai, hanem vallási jellegű.
2010. április 22., 16:432010. április 22., 16:43
Tőkés László sajtóirodájának közleménye a román külügyminisztériumnak válaszolt, a dalai láma romániai látogatása kapcsán megfogalmazott kifogásokra, miszerint a román hivatalosságok bármilyen érintkezése a Tibeti autonóm tartomány képviselőivel csak diplomáciai csatornákon történhet, mégpedig a Románia és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok keretében.
„A román külügyminisztérium álláspontját illetően ismeretes, hogy hasonló helyzetekben szinte valamennyi ország hasonlóképpen viszonyul a dalai láma látogatásához. Az Egyesült Államok elnöke is nem hivatalos látogatás keretében fogadta a tibeti vallási vezetőt” – derül ki a dokumentumból.
Tőkés László szerint „Románia tiszteletben tartja a Kínai Népköztársaság területi egységét és függetlenségét”, és meggyőződése a dalai láma látogatása nem kérdőjelezi meg az „egy Kína” Románia által vallott „elvét”. „A tibeti egyházi és szellemi vezető látogatása nem politikai, hanem az ökumenizmus, a világ vallásainak rendkívüli szerepe tudatában és a vallásközi európai szellemben zajlik” – emeli ki Tőkés László. Továbbá kifejtette, hogy fontosnak tartja a kereszténység és a többi nagy világvallás összefogását az emberiség szolgálatában. Éppen ezért megköszönte a dalai lámának, hogy elfogadta meghívását és ellátogat Romániába.
„A tibeti nép szabadságáért való következetes és állhatatos kiállása, valamint a demokráciáért folytatott erőszakmentes küzdelme révén a dalai láma személyisége és szolgálata példaértékűvé vált a világ szemében. Tibet száműzetésben élő vallási vezetője nem csupán saját népének jogaiért, hanem valamennyi elnyomott nép szabadságáért és emberi jogaiért síkra száll. Ennek őszinte elismeréseképpen fogadták őt az Európai Parlamentben, és találkozott vele ez év elején Barack Obama amerikai elnök is” – világít rá a közleményben az EP képviselő.
Tőkés László hétvégén jelentette be, hogy megkapta a hivatalos visszajelzést és szeptemberben, budapesti látogatása után, Romániába is eljön a tibeti szellemi vezető, a dalai láma.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
Tűz ütött ki egy családi gazdaság csűrjében a Kovászna megyei Dobollón csütörtök hajnalban, nem sokkal 4 óra után. A lángokkal órákon át küzdöttek a tűzoltók.
Több mint 1500 óvodás és kisiskolás vett részt a Sepsi Metropolisz Övezet idén először meghirdetett Kiskertész programjában, és egyesek sikerélményekkel, szép terméssel is büszkélkedhetnek. Jövőre még izgalmasabban folytatódik a program.
A téli hideg beköszöntével az állatok jóllétére is jobban oda kellene figyelni: van ugyan, akinek ez magától értetődő, de olyan is akad, akit a törvény erejével kell rábírni.
Megszavazta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely havi egy fizetett szabadnapot biztosítana az endometriózissal küzdő nőknek. A fogamzóképes korú nők 10–15 százaléka küzd a betegséggel, amely rendkívül fájdalmas, ráadásul meddőséget is okozhat.