Kárpát-medencei összefogást sürget Tőkés

A kisebbségi  jogok ügyében indítandó európai polgári kezdeményezés, valamint az ez irányú közös Kárpát-medencei cselekvési terv kidolgozása volt a Kárpát-Medencei Autonómia Tanács (KMAT) budapesti ülésének kiemelt témája.

2012. február 05., 20:082012. február 05., 20:08

2012. február 06., 15:172012. február 06., 15:17

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Tőkés László, a KMAT elnöke és Németh Zsolt külügyi államtitkár az ülésen

Tőkés László, a testület elnöke azért kezdeményezte a tanács összehívását, mert szerinte elérkezett az idő arra, hogy új lendületet adjanak az autonómia-küzdelmeknek az európai állampolgári kezdeményezés által. A hét végi találkozón a határon túli magyarságot a különböző Kárpát-medencei érdekvédelmi szervezetek képviselték, az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ küldöttei megfigyelőkként voltak jelen, ugyanakkor jelen voltak a megbeszélésen az Országgyűlés és a magyar kormány képviselői is. A részt vevő tagszervezetek egy szakmai bizottság létrehozásáról határoztak, melynek élére Gál Kinga EP-képviselőt kérték fel. A bizottság tagjai az érintett nemzeti közösségek szakértői, akik március 31-ig jelentést készítenek a polgári kezdeményezést illetően. A KMAT ülésén részt vevők egyetértettek abban, hogy a polgári kezdeményezés pártok felett álló nemzeti ügy, és megvalósításához összefogásra van szükség.

Az ülés keretében két konkrét előterjesztés történt, az egyik a Székely Nemzeti Tanács terve, a másik pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szövegtervezete. Winkler Gyula EP-képviselő az RMDSZ álláspontját is ismertette. Tőkés László konstruktív összejövetelnek nevezte a megbeszélést, amely szerinte az egyik legreprezentatívabb összejövetelük volt. „Amint Orbán Viktor Magyarország gazdasági önrendelkezéséért szállt síkra, hasonlóképpen mi is a magyar nemzeti közösségek önrendelkezését tűztük ki célul” – fűzte hozzá a KMAT elnöke.

Tőkés emlékeztetett arra, hogy tavaly márciusban határozott úgy a KMAT, hogy élni kíván a polgári kezdeményezés eszközével. „Szükségesnek látjuk a teljes magyar összefogást, ami alulról jövő igénye a népünknek. Össze kell fognunk az egész Kárpát-medencében, hogy valamennyi magyar közösség érdekeinek szolgálatába tudjuk állítani a polgári kezdeményezést. Ráadásul, ha mi nem tudunk összefogni, akkor elriasztjuk a lehetséges külföldi szövetségeseinket\" – figyelmeztetett Tőkés László, aki szerint a legnagyobb gond, hogy az Európai Unió  kizárólag tagállami kompetencia körébe utalja a kisebbségi kérdéseket. Németh Zsolt külügyi államtitkár azt mondta, a magyar kormány támogatni tudja a kezdeményezést, abban az esetben, ha az valóban szakmailag megalapozott, és igazi polgári jelleget ölt. „A politikai szféra nem avatkozhat be a folyamatba, és erre minden lehetőség adott” – jelezte Tőkés László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés