Több mint harminc bányász halt meg egy sújtólégrobbanás következtében szerdán a szeparatisták által kikiáltott Donyecki Népköztársaság egyik szénbányájában – közölte a helyi bányabiztonsági szolgálat vezetője a mentési munkák kezdeti szakaszában. Többtucatnyi, a robbanás idején a mélyben dolgozó bányász sorsa egyelőre ismeretlen.
2015. március 04., 17:432015. március 04., 17:43
Az Ukrán Független Bányászszakszervezet elnöke, Mihail Volinc a szakszervezeti honlapra feltett közleményében azt írta, hogy Donyeck Zaszjagyko nevű bányában hajnali 5 óra 20 perckor következett be metángázrobbanás, és az érintett tárnában tartózkodó több mint ötven bányászból csak öten tudtak a baleset helyszínéről kijönni, 47 társuk sorsa ismeretlen. Az öt életben lévő bányásznak is súlyos égési sérülései vannak – tette hozzá Volinc.
A vállalat egyik hegesztő dolgozója úgy tudta, hogy 45 bányász rekedt a robbanás helyszínén. Közben Volodimir Hrojszman, az ukrán parlament elnöke is bejelentette a szerencsétlenség hírét. Szavai szerint jelenleg 32 halottról tudnak.
Hrojszman arra kérte a képviselőket, hogy egyperces néma csönddel adózzanak az áldozatok emlékének. Kelet-Ukrajna nagy mélységű szénbányáiban gyakoriak a sok halálos áldozatot követelő sújtólégrobbanások. Az 1992-ben részlegesen privatizált Zaszjagyko bánya a széntermeléséről híres Donyec-medence egyik legújabb és legjobban felszerelt bányaüzeme, mindazonáltal az elmúlt két évtizedben több súlyos szerencsétlenség helyszíne volt.
Legutóbb, 2007-ben ugyanitt 106 halálos áldozatot követelt egy robbanás. A mintegy 10 ezer alkalmazottat foglalkoztató és napi 8–10 ezer tonna szenet termelő bányában 1999-ben 50-en, 2001-ben 55-en, 2002-ben pedig húszan haltak meg sújtólégrobbanásban.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!