
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Összesen 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.
2020. szeptember 22., 16:152020. szeptember 22., 16:15
A felhívás a 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus év részét képezi.
– áll a közleményben.
A felhívásra 2020. augusztus 31-ig lehetett jelentkezni a kiváló tanulmányi átlag és kimagasló sporteredmények igazolásával. A pályázatra mind a hat külhoni régióból érkeztek jelentkezők: Erdélyből 159, Vajdaságból 40, Felvidékről 36, Kárpátaljáról 8, Horvátországból és Muravidékről pedig 2-2 pályázat, illetve jelölés érkezett.
A felhívásra 8 és 24 év közötti diákok pályáztak, a jelentkezők átlagéletkora 14 év.
A pályázatok értékelése már zajlik, az ünnepélyes eredményhirdetésre az év végéig kerül sor. A legjobban szereplő jelentkezők – régiónként egy fő – „Az év külhoni magyar jó tanulója, jó sportolója” címben és fejenként 300 ezer Ft összegű pénzjutalomban részesülnek.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!