Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A hazai vendéglátóipari egységekben tavaly körülbelül 2,75 millió turista szállt meg, akik több mint 6 milliárd lejt költöttek el, derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közölt adatokból.
2018. március 16., 14:252018. március 16., 14:25
A Romániába érkező turisták átlagosan 2183 lejt adtak ki fejenként ittlétük alatt. Az intézet adatai szerint az utolsó évnegyedben a legtöbb turista üzleti célokkal érkezett, konferenciákon, kurzusokon, kongresszusokon, vásárokon és kiállításokon vettek részt (a külföldi turisták 62,6 százaléka), az általuk elköltött összegek a külföldi turisták kiadásainak 63,1 százalékát teszik ki – ismerteti az Agerpres.
A külföldiek 37,4 százaléka kirándulni, szabadságolni érkezett az országba.
A külföldi turisták 50,7 százaléka turisztikai irodán keresztül szervezte meg kirándulását, míg 31,5 százaléka magánúton érkezett.
Legtöbben (77,9 százalék) repülőgéppel érkeztek az ország területére, 12,2 százalékuk személygépkocsival, 7,7 százalékuk autóbusszal, 2,2 százalékuk egyéb szállítási eszközzel jött Romániába.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este nyolc óra előtt nem száll fel – írja az MTI Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlésére hivatkozva.
Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról.
Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
szóljon hozzá!