Hirdetés
Hirdetés

Több mint 2300-an jelentkeztek az iskolaigazgatói tisztségek betöltésére országszerte

Illusztráció

Illusztráció

2370 személy jelentkezett a meghirdetett iskolaigazgatói tisztségek betöltésére, míg 1143-an az aligazgatói versenyvizsgára iratkoztak be, írja az Agerpres a tanügyminisztériumra hivatkozva.

Székelyhon

2017. július 17., 16:312017. július 17., 16:31

Az oktatási szaktárca közleménye szerint 2365 iskolaigazgatói és 1143 aligazgatói állást hirdettek meg, július 17-én tartották a tisztségre jelentkezők írásbeli vizsgáját. Július 19-e és 31-e között elemzik ki a pályázók önéletrajzát, és ebben az időszakban zajlanak az interjúk is. Ezek ütemtervét július 18-án függesztik ki a tanfelügyelőségek székhelyén.

Az írásbeli vizsga 9 órakor kezdődött és 90 perc állt a jelentkezők rendelkezésére, hogy megoldják a rácstesztet, amelynek segítségével a jelentkezők menedzseri tudását és oktatási törvényismeretét mérik fel.

Hirdetés

Az önéletrajzokat egy bizottság tekinti át és előre meghatározott pontrendszer szerint értékelik. Az interjúk körülbelül 30 percet tartanak majd. A meghallgatás során a jelentkezőknek a menedzseri elképzeléseiket kell ismertetniük az adott intézményre vonatkozóan, valamint az oktatási törvény ismeretéről is meg kell győzniük a bizottság tagjait.

A vizsgáztató bizottság öt személyből áll: egy elnöke (főtanfelügyelő, főtanfelügyelő-helyettes vagy tanfelügyelő) és négy tagja van, akik közül ketten tanfelügyelők és ketten iskolaigazgatók.

Az elért eredményeket a szóbeli vizsga napján függesztik ki. Az eredmények közzététele után a jelentkezőknek 48 óra áll rendelkezésükre, hogy óvást nyújtsanak be. A végleges eredményeket legkésőbb augusztus 2-áig függesztik ki. Az eredményeket augusztus 4-éig érvényesítik a tanfelügyelőségek, augusztus 21-23 között hagyják jóvá az igazgatói és aligazgatói tisztségekbe való kinevezéseket, amelyek szeptember elsejétől lesznek érvényesek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés