Tizenegy zarándok a Mária Úton

Május 16-ig 676 kilométert gyalogolt már az, aki Budapestről indult el a Mária Úton Csíksomlyóra. A tizenegy fős, pünkösdi búcsúra érkező zarándokcsapat kedden este érte el Mezőcsán települést.

Balázs Katalin

2012. május 15., 16:002012. május 15., 16:00

2012. május 17., 09:262012. május 17., 09:26

„Az egyik, utólag csatlakozó inkább autóval, mint gyalog halad, már a második pár bakanccsal barátkozik nehezen a lába.”; „Egy nő kénytelen volt egy napot kihagyni, neki emésztési problémái adódtak.”; „Közben a napsütés is rendesen megviseli, kikezdi a menetelőket” – ilyen bejegyzéseket olvashatunk a Mária Úton Somlyó felé igyekvők helyzetjelentéseiből. S bár a fizikai fáradtságot nem lehet egy éjszaka kipihenni, a lelki töltekezésre is igyekszenek gondolt fordítani: volt, mikor „csendnapot\" tartottak, többen egyáltalán nem szólaltak meg egész nap. Volt erő kitérőre is, május 8-án például – immár hagyományosan – a Nagyfalu határában lévő Szenthármomság-hegyet, az újkeletű zarándokhelyet látogatták meg.

Gyakran akad kísérőjük hosszabb-rövidebb távon, idén is két napig volt gyalogostársuk Petrişor – azaz ahogy mindenki ismeri, Costi atya szilágysomlyói plébános, de természetjárók, hívők egyaránt csatlakoznak a zarándokokhoz.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület osztályai adják egymásnak a nem hétköznapi túravezetést, besegítenek a szállás és étkeztetés megoldásában is. Havas Tamás, az EKE által megbízott Mária Út-koordinátor tájékoztatott: a Kolozs megyeieknek adta át a stafétát, ott két Nagy Lajos vállalta a vezetést. Kedden Mezőcsánra érkeztek, de nem jelentett problémát a nemzetiségi különbség, az ekések előzetes egyeztetése során készségességet mutatott a románok lakta település polgármestere, ingyen szállásról gondoskodott, és igen kedvezményes szállítást ígért a vacsora helyszínére. Egyébként – amint a zarándokok kísérőitől megtudtuk – legtöbb helyen ingyenes a szállás és étkezés is, ahol pedig pénzbe kerül valamely szolgáltatás, ott is szimbolikus összegeket kell a zarándok egyénileg kifizessen.

Az erdélyi népi tudással is gazdagabbá válnak, akik ezt az utat vállalták. Mint megtudtuk, minap utilaput kötöttek egy szenvedő talpára, s a túravezető arról is felvilágosította a sereget, mit kell tenni, ha vízhólyag képződik. A recept egyszerű: tűbe kell cérnát fűzni, majd azt átszútni a vízhólyagon. A cérnát átfűzve a hólyagban hagyni, hogy az kivezesse az ott képződő folyadékot, így gyorsítva fel a gyógyulást, csökkentve a fájdalmat.

Kedden 17 kilométert gyalogoltak, szerdán 18 kilométer után érkeznek Mezőzáhra. A következő szálláshelyek Mezőmadarason, Marosszentgyörgyön lesznek, innen már az EKE marosvásárhelyi osztályának tagjai vezetik a csapatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Szobrot kapott Gyimesbükk templomépítő papja

Nagyboldogasszony napján, a kontumáci búcsú ünnepén avatták fel Gyimesbükkben Dani Gergely esperes-plébános mellszobrát. A templomépítő pap örökségét a hit, a magyar oktatás és a közösség megmaradásának példájaként idézték fel.

Szobrot kapott Gyimesbükk templomépítő papja
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó

Csak néhány ajtót kellene kinyitni – vagy mégsem? Nyáron napozóhellyel bővülhetne a Csíki Csobbanó, ám ami egyszerű ötletnek tűnik, az a városvezetés szerint műszaki, engedélyezési és szervezési kérdések sorát veti fel.

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó
2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
Hirdetés