
Fotó: Híradó.hu/MTI/EPA
Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában, a Las Ramblas sugárúton. Az áldozatok számáról kora estig ellentmondásos információk jelentek meg, de több hírügynökségtől úgy tudósítottak, hogy legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma pedig hatvan körüli, többen válságos állapotban vannak. A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet.
2017. augusztus 17., 21:292017. augusztus 17., 21:29
Névtelenségbe burkolódzó rendőrségi forrásokra hivatkozva az El País című spanyol lap arról adott hírt, hogy ketten követték el a támadást, amely után bevették magukat egy közeli étterembe és túszokat ejtettek – írja a Híradó.hu
Nagyon valószínűnek nevezte Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában, hogy a délutáni barcelonai gázolásos merénylet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet cselekménye. A volt titkosszolgálati vezető szerint a módszer az Iszlám Állam kéznyomát viseli magán. Az eddigiekhez képest az a különbség, hogy most az elkövetők nem késekkel, hanem lőfegyverekkel is rendelkeznek, és újdonság a túszszedő akció is – írja az MTI.
Kitért arra, hogy Spanyolországban eddig nem történt ilyen merénylet, az Iszlám Állam tehát ezzel az akciójával felrajzolta a „térképére” ezt az országot is. Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen Barcelonában követhették el a merényletet, úgy vélekedett: egyszerűen éppen ott voltak most olyanok, akiket fel tudott használni a terrorszervezet. Hozzáfűzte, legalább az előkészítési szakaszban szükség volt olyanokra, akik ismerik a helyi viszonyokat is, tehát huzamosabb ideje ott lehettek.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!