Temesvári Nyilatkozat, 2012

1989 decemberében egy egész ország a televízió élő közvetítésében követte, hogy miként bukik meg a Ceauşescu-féle kommunista diktatúra.

Huszonhárom esztendő után, 2012-ben, a temesvári forradalom sorsfordító évfordulója időszakában ugyancsak a televízióban nézzük, ahogyan – változott formában – visszatér.

A két közvetítés között csupán annyi a különbség, hogy közel egy negyed század elteltével immár számtalan televíziós csatorna között válogathatunk – hogyha éppen nem a volt Szekuritáté-kollaboráns Dan Voiculescu, alias „Felix\" agymosó televíziós posztjára vagyunk kíváncsiak...

Fájdalmas jubileumi „ajándéka\" a történelmi sorsnak, hogy – a volt szovjet tábor többi országát beelőzve – Romániában újból hatalomra került a posztkommunista demokratúra.

Legfeljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az Európai Unió – egyik – tagállamának polgáraiként, a demokratikus választás intézményének köszönhetően, ma már rendelkezünk a szabadság illúziójával, s a televíziós távirányító gombjainak nyomogatását illetően szabadon dönthetünk...

Tünetértékű, hogy a romániai választók több mint a fele távol maradt az idei parlamenti választásoktól. Ez az arány az erdélyiek, illetve a magyarok között ennél is magasabb. Vagyis: a „szavazók\" szavaztak – a „választók\" többsége viszont azt választotta, hogy nem választ. Ők azok, akik a protest illúziójával juttatták kifejezésre lelkiismereti és választási szabadságukat...

Nem lehet kétségünk afelől, hogy a plagizáló kormányfő és elvtársai éppen ezt akarták, hiszen a demokrácia játékszabályait betartva, csakis így tehettek szert teljhatalomra. A 2010-ben a rendszerváltoztatás folytatása mellett voksoló Magyarország ellenforradalmi alternatívájaként a román szocialista-liberális hatalomnak ekképpen sikerülhetett a „demokratikus\" legitimitás látszatát biztosítania a posztkommunista visszarendeződés számára.

Országunk formálódó új kormánya – a maga parlamenti kétharmadával – lassan ellenzék nélkül marad. Akit éppenséggel nem kérnek fel társkormányzásra, az átáll magától; a politikai migráció abszurd méreteket kezd ölteni.

Victor Ponta szerint Kelemen Hunor megerősítette, hogy az RMDSZ – is – részt akar venni a Szocialista-Liberális Szövetség, az USL által kialakítandó „parlamenti és kormányzati többségben\". A keresztény-demokrata Európai Néppárthoz tartozó magyar párt „az erdélyi magyarok érdekeivel\" mentegeti politikai anti-pálfordulását...

Íme hát, két évtizeddel a vérrel megpecsételt, dicsőséges romániai forradalom után itt állunk...

„Románia újabb fejtörést okoz az Európai Uniónak\" – olvassuk a nyugati sajtóban –, mivel a magát túlnyerő posztkommunista kormány „nacionalista és Európa-ellenes retorikával\" állította maga mellé „az EU diktátuma\" miatt frusztrált szavazótáborát...

Ezenközben pedig az új mandátumot nyert, a szocialista-liberálisokhoz lecsatlakozni kész RMDSZ-es politikusaink még 1989 megszentelt emlékét sem átallják referenciaként idézni. „1989-ben a történelem egy óriási esélyt adott az erdélyi magyarságnak, hogy talpra álljon, és összefogással kezébe vegye a saját sorsát\" – nyilatkozza Markó Béla éppenséggel ezen a gyászos hangulatú évfordulón, amikor is sorsunk önálló alakításának esélye végképpen kicsúszni látszik a kezünkből...

Szintén 1989-re visszautalva, Kelemen Atilla „reales\" (am. „újraválasztott\") képviselő pedig azzal dicsekszik, hogy „az RMDSZ politikusai köztudottan a legfelkészültebbek a román politikai életben\" (sic!).

Mi pedig maradunk a többpártrendszer és a képviseleti demokrácia illúziójának maszlagával...

A temesvári forradalom kezdetén ott álló Királyhágómelléki Református Egyházkerület mostani püspöke, a hatalombarát RMDSZ uszályába sodródva, valamennyi magyar – és nem magyar – romániai egyház püspökével ellentétben, legutóbbi körlevelében egészen szokatlan, a régi pártos időkre emlékeztető módon egy adott pártra – jelen esetben az RMDSZ-pártra – való szavazásra buzdította a híveket.

Mi pedig ismét csak maradunk a lelkiismereti és hitvallási szabadság fájó illúziójával... Temesvári református gyülekezetünk hívő népe az RKP hírhedt „Kondukátorával\" szemben egykor még azt vallotta, hogy: „Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embereknek\" (Csel. 5,29).

Huszonhárom évvel Temesvár Szabadító Karácsonya után hitünk köteleztetésével kell megállapítanunk, hogy: még mindig nem voltunk képesek szembenézni a kommunista múlt bűneivel; gyengék voltunk elszámoltatni a vétkeseket; restek voltunk megtisztítani a társadalmi – és egyházi – közéletet. Nem csoda hát, hogy újból feltámadt a múlt, és a kommunizmus kísértete jár közöttünk...

Maradhatunk-e szótlanok? Maradhatunk-e tétlenek?!

Megérett az idő az ún. Tismăneanu-jelentés egy jobbított magyar kiadásának a megjelentetésére!

Temesvár szelleme kötelez.

Nem akarhatjuk, hogy Gyermekeink és Gyermekeinknek Gyermekei ugyanolyan félelemben és kiszolgáltatottságban nőjenek fel, mint amilyenben mi éltünk 1989 előtt. Nem fogadhatjuk el, hogy fejünk fölött – rólunk, nélkülünk – csak az önérdekeiket követő hatalmasságok döntsenek. Vissza kell utasítanunk, hogy a „televíziós forradalom\" – és ellenforradalom – pártkatonái feléljék a jövőnket!

Most ez várna reánk – ha szótlanok és tétlenek maradnánk.

És ez elsősorban nem „magyar kérdés\" – mégcsak nem is „román\". Az egész kelet-közép-európai rendszerváltozás, a demokratikus egyesült Európa ügyét árulnánk el, hogyha sorsunkba belenyugodnánk.

Kezdeti szabadságharcunkat azáltal tetőzhetjük be, hogyha „igazságharcunkat\" is végigvisszük.

A Temesvári Társaság júliusi Felhívásában vészjelzést adott le: „Polgártársak! A demokrácia veszélyben van Romániában!\" A Temesvári Kiáltvány szellemében, ezzel együtt, a Diktatúra-Ellenes Szövetség megalakítását kezdeményezte.

Nekünk, erdélyi magyaroknak többszörösen is minden okunk megvan arra, hogy csatlakozzunk ehhez a Szövetséghez.

Nagyvárad, 2012. december 16.
Tőkés László
református lelkipásztor