
Országszerte mintegy 250 ezerre tehető a külföldön dolgozó szülők által itthon hagyott gyerekek száma. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Mintegy negyedmillióra tehető Romániában a külföldön dolgozó szülők által itthon hagyott gyerekek száma. A kisebb gyerek sem buta, csak kicsi, ő is érzi, hogy valami nincs rendben – mondta a lapunknak nyilatkozó pszichológus, akivel arról beszélgettünk, milyen hatással van a szülő távolléte a gyerekre, és hogyan ajánlott „jóvá tenni” a távollétet, amikor itthon van.
2017. december 17., 09:002017. december 17., 09:00
Egy gyereknek kortól függetlenül – nagy vonalakban – két dologra van szüksége: feltétel nélküli elfogadásra és biztonságra. A külföldön dolgozó szülők gyerekeiben pedig pont a biztonságérzet rendül meg. Romániában a hivatalos adatok szerint több mint 96 ezer gyereknek dolgozik egyik vagy mindkét szülője külföldön. A Mentsétek meg a gyermekeket Alapítvány közleménye szerint a hivatalos statisztikák nem tükrözik teljes mértékben a valóságot, ugyanis a megyei tanfelügyelőségektől származó adatokkal összeadva valójában
Ebben azonban nem szerepelnek azok, akik még nem óvodaérettek, sem pedig azok, akiket nem írattak be, vagy „lemorzsolódtak” a rendszerből. A szervezet becslései szerint tehát mindent összevetve mintegy 250 ezerre tehető Romániában a külföldön dolgozó szülők által itthon hagyott gyerekek száma. Egy négy éve született törvénymódosítás értelmében a szülők távozásuk előtt negyven nappal kötelesek bejelenteni a helyi önkormányzat szociális osztályán, hogy elhagyják az országot, és meg kell nevezniük azt, akire a gyerek felügyeletét bízzák, hogy majd bírósági végzéssel teljes jogú képviselőként ismerjék el az illetőt. Ez azért is fontos, mert a szülők távollétében bármi történhet a gyerekkel, és ha például sürgősségi egészségügyi ellátásra szorul, nincs aki aláírja az ehhez szükséges beleegyezéseket. Ennek ellenére,
„A szülőknek is mindig elmondom, hogy ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a szülői feladatkört, akkor két dologra van szüksége a gyerekeknek: feltétel nélküli elfogadásra és biztonságra. Most ha belegondolunk, pont a biztonságérzete rendül meg annak, akinek a szülei nincsenek vele folyamatosan. A biztonság a gyereknek egy állandó lakhelyet és állandó személyeket jelent nagy vonalakban. Úgyhogy természetes, hogy a gyerek sérül. Mindegyik, csak minden gyerek másképp fejezi ezt ki” – fogalmazott lapunknak Fogarasi Gyöngyi pszichológus, iskolai tanácsadó.
Mint mondta, a személyiségfejlődésnek sok oldala sérül, például a nemi szerep egészséges kialakulása – nincs apa, akit utánozni lehet, nincs követendő modell. Az itthon maradó nagymamák gyakran panaszkodnak, hogy a gyerekek, főleg a fiúk kezelhetetlenné válnak, iskolában is nehézségeik vannak az alkalmazkodás, tanulás terén is. Érthető, mert
legtöbbjük nehezen birkózik meg a feladattal – tette hozzá a szakember. Egy lapunknak nyilatkozó marosvásárhelyi nagymama ugyanerre panaszkodott.
– panaszolta lapunknak a nagymama, aki megérti, hogy miért vállaltak a szülők külföldön munkát. Szerinte itthon nem tudták volna fenntartani a családot, így pedig havonta küldenek pénzt neki, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt a gyerek.
Kisebb gyerekek esetén a szülők teljesen kiesnek a szülői szerepből, a kötődést illetően is, hiszen a gyermek ahhoz kötődik, akivel több időt tölt, aki gondozza őt – fejtette ki a pszichológus, hozzátéve, azonban mégiscsak szerencsés eset az, ha van állandó személy a gyermek életében.
– tette hozzá Fogarasi Gyöngyi, aki azt tanácsolja a külföldön vendégmunkásként dolgozó szülőknek, hogy amikor haza jönnek, töltsenek sok időt a gyerekkel, és ne ajándékokkal kompenzálják a távollétet, mert ezzel a gyerek értékrendje is sérülhet.
A Mentsétek meg a gyermekeket Alapítvány az ország 17 településén hozott létre központokat, köztük Marosvásárhelyen és Segesváron, ahol szakemberek foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akiknek a szülei külföldön dolgoznak. Az elmúlt több mint hat év során több mint hatezer gyereket karoltak fel, a központokban pszichológus dolgozik, és nevelők segítenek nekik tanulni. A szervezetnek ugyanakkor van egy ingyenesen hívható telefonvonala is, a 0800-070.040-es számon lehet elérni, valamint egy honlapja, a copiisinguriacasa.ro, ahol a szülők, illetve a gyerekekkel itthon maradt személyek is megkaphatják a szükséges információkat.
Románia családjainak egynegyede transznacionális
Nem föltétlenül válnak elhagyatottá és hátrányos helyzetűvé azok a romániai gyermekek, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát – hívták fel a figyelmet a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szakértői, akik a témában végeztek széleskörű tanulmányt. Viorela Telegdi-Csetri, a BBTE népességkutató központja keretében végzett projekt vezetője transznacionálisnak nevezi a tanulmányban azokat a családokat, amelyeknek legalább egy tagja külföldön él. A szakember által ismertetett adatok szerint Románia lakosságának több mint negyede ilyen családban él. A BBTE kutatója arra is kitért: a romániai közbeszédben a külföldi munkavállalás legláthatóbb része az „itthon maradt gyermekek”.
A tanulmány készítői elismerik, hogy életüket és világlátásukat nagyban befolyásolja a szülők távolléte, tapasztalataik szerint azonban számos esetben „működik” a nagyszülői felügyelet, a technológiának köszönhetően pedig a szülőkkel való rendszeres kapcsolattartás is megoldható. „Ezeknek a gyermekeknek azonban meg kell küzdeniük a társadalmi előítélettel, miszerint ők elhagyottak” – hívta fel a figyelmet Viorela Telegdi-Csetri.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!