
Haitin ezer fölé emelkedett a kolera okozta elhalálozások száma, és az elmúlt hetekben összesen már majdnem 17 ezren szorultak kórházi kezelésre a járvány miatt – közölték kedden az egészségügyi hatóságok.
2010. november 17., 10:102010. november 17., 10:10
2010. december 07., 13:402010. december 07., 13:40
Az adatok nem a pillanatnyi helyzetet tükrözik, mert az összesítést vasárnapi dátummal zárták le, és segélyszervezetek szerint a válság eleve súlyosabb, mint ami a hivatalos közlésekből kiderül. Az Orvosok Határok Nélkül azt jelentette, hogy egyedül az ő klinikáikon több mint 12 ezer beteg kapott kezelést.
Hivatalosan 1034-en haltak meg, és 16 799-en kerültek kórházba, ahonnan 16 139-en távoztak gyógyultan.
Továbbra is feszült a helyzet Cap-Haitien és Hinche városokban, ahol az előző este zavargások voltak, és tüntetők csaptak össze az ENSZ békefenntartóival. A világszervezet cáfolata ellenére sokan azt hiszi, hogy a nepáli kéksisakosok hurcolták be Ázsiából a kolerát. Mindkét helyen szórványos lövöldözés hallatszik, és a tüntetők égő autógumikból barikádokat emelnek – közölte a rendőrség.
A zavargásokban két ember vesztette életét, és mintegy húszan sebesültek meg, köztük hat békefenntartó. Kedd reggel több másik városban is kísérletek történtek tüntetések szervezésére, ezért a hatóságok ott is szoros figyelemmel követik az eseményeket – írja az MTI.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!