Áprilisban többnyire lejártak az országos tantárgyversenyek nemzeti szakaszai, lassan megnyugszanak az iskolák, „már csak” a végzős osztályok megmérettetési vannak hátra. Mielőtt újabb tanévet zárnánk, arra voltunk kíváncsiak, hogy milyenek a diákoknak szánt versenyek mostanában. Miért és kiknek hasznosak ezek, mi bennük a közös és miben térnek el egymástól?
2015. május 06., 15:572015. május 06., 15:57
Helyi, megyei, országos, nemzetközi szakasz. Minisztérium vagy valamely szervezet, intézmény által rendezett. Hazai vagy import. Vallástól az anyanyelvápolásig versenyek, tantárgyolimpiászok névadóval és a nélkül. Szónokverseny, helyesírási verseny, balladamondó verseny. Egyéni és csapatos, általános és középiskolásoknak. Kenguru, IKV (Irodalmi Kreativitás Verseny), Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny, Erdélyi Magyar Matematikaverseny. Első, sokadik, nagyon sokadik. Igencsak sokszínű a versenykínálat az erdélyi magyar diákok számára. Mit várnak a diákoktól a szervezők és mit kapnak cserébe a fiatalok? Kiemeltünk néhány példát és iskolapszichológust is megkérdeztünk.
Dáné Gabriella iskolapszichológus szerint ötödik osztályig nem kellene erőltetni a versenyzést, előbb a kisdiák gyakorolja be az alapkészségeket, ismerje fel maga erősségeit. „Amikor iskolába kerül, a legfontosabb, hogy megtapasztalja, hogy ő képes és tud. Ha ebben a helyzetben bedobjuk egy versenyhelyzetbe, vagy sikeres lesz, vagy nem. Abban az esetben, ha nem ‒ mert egy versenyen csak egy első van! ‒, az hátrányosan hathat a további teljesítménye szempontjából, meghatározhatja nem csak a versenyekkel szembeni hozzáállás, hanem a teljes iskolássággal szembeni viszonyulását is. Kialakíthat egy olyan érzést, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak. Ezért elemi iskolás korban egyáltalán nem kellene versenyeztetni a gyerekeket. Ötödik osztálytól, akkor amikor az alapkészségek már begyakorlódtak, megszilárdultak, a gyerek is érzi, hogy mi az, amiben jó, mi a kedvenc érdeklődési területei és ha úgy érzi, hogy szeretné magát kipróbálni, akkor talán már el lehet kezdeni.”
A pszichológus szerint az igazán versenyeknek kedvező időszak a középiskolás kor, amikor az egyéni érdeklődés vezérelheti az egyes megmérettetésekre való jelentkezést. Dáné Gabriella azt mondja, hogy nyolcadik és tizenkettedik osztály végén jelentkező stresszhelyzetekre nem készítenek fel az olimpiák, hisz az iskolák több próbavizsgát is tartanak, begyakorolják a megfelelő kitöltési módokat, valamint a félévik rendszere is hasonlít a vizsgákéhoz.
A teljes írás az Erdélyi Napló május 7-én megjelenő 18. lapszámában olvasható.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!