Egy kis lazítás is beleférhet aznap. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Kedden, október 5-én tanítási szünet lesz az óvodásoknak és az iskolásoknak, és a tanerők is szabadok lesznek, mivel az oktatás nemzetközi napja hivatalos szabadnapnak számít.
2021. október 01., 15:142021. október 01., 15:14
A kollektív munkaszerződésben foglaltak értelmében október 5-e a pedagógusoknak is szabadnapnak számít – mondta el az Agerpres hírügynökségnek Larisa Gojnete bukaresti tanfelügyelő.
Az oktatás világnapját 1994 óta minden évben október 5-én ünneplik az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) javaslatára. Romániában az oktatás napját 2013 óta külön ünnepeljük a pedagógusnaptól (június 5.). Első ízben a 2013-2014-es tanév struktúrájába vezették be a 2013. június 3-án született miniszteri határozat alapján.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.
szóljon hozzá!