
Fotó: Veres Nándor
Nem kell részt venniük a gyerekeknek orr- és garatváladék-, valamint székletvizsgálaton az iskolakezdés előtt, a laborvizsgálatokat ezentúl csak akkor kell elvégeztetni, ha a háziorvos ezt szükségesnek tartja.
2015. szeptember 07., 12:182015. szeptember 07., 12:18
„Sok tanintézetben túlzásba estek, és olyan dolgokat kértek a szülőktől, amelyek nem szükségesek. Ezeket most egy miniszteri rendelet szabályozza” – fogalmazott Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter múlt héten, amikor bejelentette, hogy a gyerekeknek már nem kell részt venniük orr- és garatváladék-, valamint székletvizsgálaton iskolakezdés előtt, és a laborvizsgálatot csak akkor kell elvégeztetni, ha a gyerek háziorvosa betegség gyanúja miatt kéri ezt. Az oktatási miniszter szerint mostanáig a szülők indokolatlan kiadásokra kényszerültek a laborvizsgálatok miatt, melyeknek költsége a 70 lejt is elérte, az eredményekre pedig 3–5 napot kellett várniuk. A tárcavezető azt is bejelentette, hogy az új tanévtől csak háziorvosi igazolás kell a napközi- és iskolakezdéshez, és az erről szóló miniszteri rendeletet minden megyei tanfelügyelőségnek elküldi a szaktárca, hogy az ország mind a hétezer tanintézetében megismerjék az új előírásokat. A rendeletet a Hargita megyei tanfelügyelőség is megkapta, az intézmény honlapján is közzétették.
A laborvizsgálatok eddig sem voltak kötelezők, ám a vonatkozó hiányos szabályozás korábban gyakran vezetett súrlódásokhoz a rendszerben. Ennek oka az volt, hogy mivel nem kötelező a laborvizsgálat, az egészségbiztosítási pénztár nem téríti meg annak költségeit, így a szülök gyakran nem kaptak ingyenes küldőpapírt a háziorvostól, és előfordult, hogy az eredmény kiértékelésekor is fizetniük kellett a konzultációért. Noha az adott tanintézet tette kötelezővé, úgy tekintettek erre, mint a szülő kérésére elvégzett vizsgálatra, tehát nem volt egy egységes gyakorlat e téren – magyarázta korábban Tar Gyöngyi a Hargita megyei helyzettel kapcsolatban. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője is egyetértett a szabályozással.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e közegészségügyi veszélyei a tanintézetek egy része által minden évben megkövetelt laborvizsgálatok eltörlésének, azt mondta, ezt előre nem lehet megjósolni, szükség esetén utólag is lehet módosítani a szabályozást, az eddigi kusza állapotot viszont rendezni kellett. Hargita megyében többnyire óvodákban és napközikben követelték meg a laborvizsgálat elvégzését, iskolákban nem.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
szóljon hozzá!