
Fotó: Gecse Noémi
Egyelőre nincs pontos dátum a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatási program kifizetéseivel kapcsolatosan – közölte érdeklődésünkre Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a pályáztatást végző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársa.
2017. augusztus 10., 17:452017. augusztus 10., 17:45
Elmondta,
Nemrég felterjesztették a kérelmeket a magyar kormány támogatását folyósító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez jóváhagyásra, és csak a döntés után pár hétre kezdődhetnek meg a kifizetések. Pontos dátum még nincs a kérelmek elbírálására és kifizetésekre sem – mutatott rá a programkoordinátor.
Idén 149 079-en igényelték a program nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatását, ebből 1843 hallgatói kérelem volt. 1785 támogatási kérést utasítottak el hiányzó iratok miatt. Mint ismeretes, ezentúl a támogatás összege 22 400 forint (325 lej) lesz, az eddigi 17 200 forint (249 lej) helyett. Az egyetemistáknak nyújtandó hallgatói támogatás összege viszont nem változott, továbbra is 2800 forint (40 lej).
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!