
Parlamenti sztrájkot robbant ki a balliberális román ellenzék az előre hozott választások kikényszerítése érdekében.
2012. január 30., 19:532012. január 30., 19:53
Victor Ponta (fotó), a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn bejelentette, azt javasolta a Szociálliberális Unió (USL) pártszövetség honatyáinak, hogy a februárban kezdődő parlamenti ülésszak során se a plenáris üléseken, sem a házbizottság, sem pedig a szakbizottságok ülésein ne vegyenek részt. „Csak a bizalmatlansági indítványok szavazásaira, illetve az előre hozott választások kiírásával kapcsolatos döntések meghozatalára térünk vissza” – szögezte le Ponta. Azt is közölte, hogy a sztrájk kirobbantásától kezdve a PSD honatyái lemondanak valamennyi, a képviselői státusból fakadó kedvezményről.
Miközben az ellenzék így próbálja kikényszeríteni az előre hozott választásokat, a kormányoldal hallani sem akar az idő előtti törvényhozási megmérettetésről. Sorin Frunzăverde, a Demokrata-Liberális párt (PDL) első alelnöke a kormánykoalíció hétfői ülését követően leszögezte, nincs szó előre hozott választásokról, ezt senki sem támogatja a koalíciót alkotó pártok közül.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, a koalíció ülésén nem született döntés a választásokról, mivel megvárják az Alkotmánybíróság indoklását, amelyet várhatóan csütörtökön hoznak nyilvánosságra. Rámutatott: ez azért szükséges, hogy kiderüljön, a választások összevonásáról szóló törvény pontosan melyik elemét találták az alaptörvénnyel ellentétesnek, hiszen jelenleg nem tudni, hogy magát az összevonást tényét kifogásolják, vagy csupán annak módját.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!