Fotó: Gergely Imre
Az ország több városában is tiltakozásokat tartottak a helyi közigazgatásban dolgozók, így fejezve ki az egységes bértörvény tervezetével szembeni elégedetlenségüket. A munkabeszüntetéssel nem járó japánsztrájk csütörtökön is folytatódik, többek között Háromszéken és Gyergyószentmiklóson.
2017. május 24., 18:322017. május 24., 18:32
2017. május 24., 18:332017. május 24., 18:33
A megyei tanácsok és polgármesteri hivatalok alkalmazottai félbeszakították a munkát, vagy japánsztrájkba léptek, és követelték, hogy alkalmazzák az alkotmánybíróság 2016/794-es döntését, illetve hogy tartsák be a közhivatalnokok jogállására vonatkozó, 1999/188-as törvény előírásait.
A Maros Megyei Tanács alkalmazottai japánsztrájkot tartottak, mert elégedetlenek azzal, ahogyan a bértörvény tervezetének vitája zajlik. Silvia Moldovan, a Pro Administratia szakszervezet elnöke azt nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek, hogy
„Tekintettel arra, hogy az úgynevezett helyi autonómia nevében nem állapítottak meg alapfizetést a közigazgatási alkalmazottaknak, hanem ezt a helyi tanácsok hatáskörébe utalták, mi kidolgoztunk egy saját bértáblát, és ezt bemutattuk a képviselőház munkaügyi bizottságának. A múlt héten jelen voltunk a szenátus munkaügyi bizottságában is, de ott nem engedtek szóhoz jutni, valóságos botrány alakult ki” – nyilatkozta Silvia Moldovan.
A háromszéki köztisztviselők csütörtöktől tiltakoznak az egységes bértörvény rájuk vonatkozó előírásai miatt. Ferencz Tibor a sepsiszentgyörgyi Nova Vita Szakszervezet elnöke lapunknak elmondta, a háromszéki polgármesteri hivatalokban csütörtökön zavartalanul ellátják a tevékenységet, fogadják az ügyfeleket, ám
A következőkben döntik el, hogy jövő héten milyen újabb megmozdulásokat szerveznek, ha a követeléseiket nem teljesítik. Ferencz Tibor elmondta, a munkabeszüntetéssel kivárnak, mert az fizetéslevonással jár, ezért nem támogatja egyértelműen a tagság. Hangsúlyozta, nehezményezik, hogy a helyi közigazgatásban dolgozókkal csak látszat-tárgyalásokat folytattak az egységes bértörvényről. Azt pedig semmiképpen nem fogadják el, hogy a helyi tanácsok döntsenek a fizetésükről.
– tette fel a kérdést a szakszervezeti bizalmi.
Az országos tiltakozáshoz a gyergyószentmiklósi Havasi Gyopár szakszervezet tagjai is csatlakoznak. A munka ezen a napon nem áll le az önkormányzatnál, pusztán egy fehér szalag viselése jelzi majd, hogy a gyergyói szakszervezet is csatlakozik az országos kezdeményezéshez.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.
Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.
A Charlie Kirk amerikai konzervatív influencer életét kioltó potenciális elkövetőről tett közzé fotókat a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Mint ismert, a 31 éves fiatalembert Orem városban, egy egyetemi eseményen lőtte le az elkövető.
Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint szerdán késő este.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
szóljon hozzá!