Szocialisták a véleménynyilvánítás kelet-európai szabadságáért

•  Fotó: Rédai Attila

Fotó: Rédai Attila

Aggodalmuknak adtak hangot az Európai Szocialisták Pártja szombati brüsszeli tanácskozásának résztvevői a véleménynyilvánítás szabadságának európai helyzete miatt.

2011. november 27., 12:372011. november 27., 12:37

2011. november 27., 14:542011. november 27., 14:54

Brüsszelben aggódnak a kelet-európai sajtószabadságért a szocialisták

Maarc Gruber, a Nemzetközi Újságíró Szövetség európai igazgatója nagyon korlátozó jellegűnek minősítette a magyar médiatörvényt. Bíráló kijelentések hangzottak el más európai országok, így Olaszország, Bulgária, illetve Románia vonatkozásában is.

A műhelybeszélgetésen Bárány Balázs, az MSZP választmányának tagja azt mondta, hogy a kormány nagyon keményen korlátozta a sajtó szabadságát Magyarországon. Szerinte a magyar társadalom kezdetben nem vette különösebben komolyan ezt a veszélyt, most pedig, „talán már késő van”.

„Magyarország bajban van, segítségre szorul” – jelentette ki az MSZP-s politikus. Hozzátette: az EU értékalapú társadalmakat tömörít, és az olyan értékeket, mint például a média és a sajtó szabadsága, deklarálja is, ám annak megsértőit nem tudja szankcionálni.

Bárány Balázs hozzászólásában kitért a véleménynyilvánítás szabadságának tágabb, a sajtón túlmutató kérdéseire is. Szóvá tette, hogy a magyar származású hollywoodi producer, Andy Vajna lett a Nemzeti Filmalap vezetője, akinek ahhoz is joga van, hogy a magyar állam által támogatott, már elkészült filmek utolsó vágását elvégezze. „Szerintünk ez nem más, mint maga a cenzúra” – jelentette ki.

A műhelybeszélgetés résztvevői – köztük az európai intézményekhez akkreditált újságírók – felvetették, hogy a médiatulajdonlás koncentrációja is fenyegeti a szólásszabadságot, tudósított az MTI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés