Az uniós országok belügyminiszterei egyetértésre jutottak abban, hogy technikai értelemben mind Románia, mind pedig Bulgária felkészült a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez való csatlakozásra – közölte csütörtökön Polner Gergely, a magyar EU-elnökség szóvivője.
2011. június 09., 18:172011. június 09., 18:17
2011. július 06., 13:222011. július 06., 13:22
Luxembourgi tanácskozásukon a belügyminiszterek egyelőre nem döntöttek a két uniós tagország Schengen-csatlakozásának időpontjáról, hanem abban maradtak, hogy szeptemberben visszatérnek a témára – tette hozzá a szóvivő.
Szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) fogadott el nagy többséggel olyan tartalmú értékelést, amely szintén felkészültnek nevezte Romániát és Bulgáriát a rendszerhez való csatlakozásra. Az EP-képviselők – majd a szavazás után személyesen Jerzy Buzek EP-elnök – felszólították az uniós tagállami kormányokat, hogy most már ne halogassák tovább a két ország befogadását.
A tagországok belügyminiszterei csütörtök délelőtt úgy ültek le tárgyalni, hogy a 27 tagállam közül már 26 egyetértett azzal a magyar elnökségi szövegtervezettel, amely megnyitja az utat Románia és Bulgária mielőbbi csatlakozása előtt. Mint Pintér Sándor magyar belügyminiszter az MTI-vel közölte, fokozatos csatlakozásról lenne szó: az első szakaszban a légi közlekedésben, majd a második szakaszban a szárazföldi és a vízi határokon szüntetnék meg a belső határellenőrzést. Az egyetlen ország, amely csak ezen a napon állt el kifogásaitól, Hollandia volt. Az elfogadott szöveg azonban nem szól arról, hogy idén szeptemberben döntést hoznak-e a 27-ek az ügyben, csupán azt helyezi kilátásba, hogy újra áttekintik a helyzetet.
Gerd Leers holland bevándorlási miniszter luxembourgi médiaértesülés szerint a csütörtöki tanácskozás előtt arról beszélt, hogy Hága csak jövőre kíván dönteni arról, hozzájárul-e a román és a bolgár csatlakozáshoz. Később azonban a holland küldöttség olyan értelmű tájékoztatást adott a helyszínen tartózkodó újságíróknak, amelyben már nem utaltak a döntéshozatal 2012-ig való elodázására, s e forrás szerint a miniszter azt mondta: Hollandiának „némi időre” van szüksége a döntéshozatal előtt.
A holland küldöttség által adott tájékoztatás kitért arra, hogy a csatlakozásról szóló döntés előtt meg kell ismerni az Európai Bizottság nyáron esedékes jelentését, amely az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében készül Romániáról és Bulgáriáról. Ez a mechanizmus azt szolgálja, hogy figyelemmel kísérjék az újonnan csatlakozott ország vállalt kötelezettségeinek teljesítését.
Uniós források az MTI-nek azt mondták: a csütörtöki belügyminiszteri tanácskozáson több ország – így Németország – jelezte, hogy a nyári CVM-jelentés tartalmától teszi függővé, milyen álláspontot alakít majd ki szeptemberben, amikor újra napirendre kerül a téma.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!