Szeptember 8-ra halasztották az EMNP bejegyzésének tárgyalását

A bukaresti táblabíróság kedden szeptember 8-ra halasztotta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzésével kapcsolatos ügy tárgyalását, miután ezen a napon kellett volna megvizsgálnia az első fokon született elutasító döntés elleni fellebbezést – nyilatkozta Toró T. Tibor. A párt létrehozását kezdeményező EMNT ügyvezető elnöke elmondta: a táblabíróság hozzá sem fogott az érdemi tárgyaláshoz, mégpedig azzal az indokkal, hogy nem érkezett meg az ügy teljes dokumentációja a bukaresti törvényszékről, amely első fokon elutasította a bejegyzést.

Szőcs Lóránt

2011. augusztus 16., 14:212011. augusztus 16., 14:21

2011. augusztus 22., 16:182011. augusztus 22., 16:18

Toró Tibor elfogadhatónak tartja az indokot

A bíróságok ugyanis augusztusban a szabadságolások miatt „csökkentett üzemmódban” működnek, így nem tudták megoldani az iratcsomó egészének az átszállítását, legalábbis „hivatalosan” ez volt az indok – mondta Toró.

Szerinte „akár hihető is lehet” ez az indoklás, elvégre a nagy mennyiségű irat – főleg a támogató aláírásokat tartalmazó dobozok – átszállítása csak különleges szabályok szerint, például speciális járműveken történhet. „Nem akarok engedni a bennem lévő, összeesküvés-elméletet feltételező kényszernek, inkább elfogadom ezt az indokot” – emelte ki Toró T. Tibor.

Az MTI-nek az aláírások hitelességét kétségbe vonó hírekkel kapcsolatos kérdésére az EMNT ügyvezető elnöke azt felelte: az első fokú tárgyaláson semmiféle probléma nem merült fel a támogató aláírások hitelességét illetően, a táblabíróság pedig csakis az onnan érkező anyag alapján fog dönteni. Más kérdés, hogy két magánszemély feljelentést tett ez ügyben, az egyik ismeretlen tettes, a másik pedig az EMNP ideiglenes vezetőségének két tagja ellen, őket téve felelőssé az állítólag hamis aláírásokért.

Toró hangsúlyozta: nincs oka kételkedni az aláírásgyűjtők becsületességében és munkájuk alaposságában, de szükség esetén „állnak elébe” mindenfajta vizsgálatnak. Jogosnak tartja, hogy az ügyészség és a rendőrség teszi a dolgát, azt azonban indokolatlannak tartja, hogy az EMNT demokrácia központjaiban dolgozó munkatársait – akiknek szerinte nem volt közük az aláírásgyűjtéshez – a hatóságok zaklassák, közhasznú munkájukban akadályozzák, hiszen ők a honosítási eljáráshoz szükséges teendők ellátásában nyújtanak segítséget.

Toró hangot adott gyanújának, hogy mindkét feljelentés mögött ugyanaz az ember áll, nevezetesen Adrian Drăghici ügyvéd, aki – mint fogalmazott – bizonyítottan kapcsolatban áll az RMDSZ bizonyos embereivel. Hozzátette: egyelőre még csak az előzetes vizsgálódás szakaszában tart ez az ügy, a rendőrség majd ennek alapján dönti el, hogy egyáltalán átadja-e azt a bíróságnak.

A bukaresti törvényszék júniusban azzal az indokkal nem engedélyezte az új politikai alakulat létrehozását, hogy programjában az alapvető emberi, közösségi és szabadságjogok képviseletét vállalta. Az igazságügyi testület úgy vélte: ez ellentétes a 2003-as, pártokra vonatkozó törvény előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell vállalnia, nem pedig egy közösség érdekeire koncentrálnia.

A párt kezdeményezői fellebbeztek a határozat ellen, így a táblabíróság másodfokon hozza meg majd a végleges döntést. Toró T. Tibor is úgy véli: a bukaresti törvényszék döntése megalapozatlan, valószínűleg felületesen olvasták a párt kezdeményezőinek beadványát.

Szerinte a párt programjából és alapszabályzatából egyértelműen kiderül: az egész ország ügyeivel kívánnak foglalkozni, ezen belül is kiemelten a kisebbségi közösségeknek, az emberi jogoknak a kérdésével. Az EMNT ügyvezető elnöke úgy látja: a táblabíróságon minden bizonnyal nagyobb figyelemmel fogják tanulmányozni az EMNP programját és alapszabályzatát. Ennek alapján pedig a bírói testületnek nem is lehet más választása, mint jóváhagyni a bejegyzési kérelmet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés