Szenvedély fűtötte újságírás

Egy fedél alatt szerkesztőség, otthon, újságíróiskola és találkozóhely is a bukaresti Casa Jurnalistului (Az újságíró háza), ahol függetlenné vált újságírók gyűlnek össze, hogy mélyebben belemerüljenek riporttémáikba, oknyomozó cikkeket írjanak és publikáljanak. Több száz cikkel és félszáz nagy projekttel a hátuk mögött fotóriportokon, dokumentumfilmeken is dolgoznak, de más médiaterületeken is kísérleteznek. A hazai sajtóban újszerű kezdeményezés ötlete Vlad Ursuleantól származik, aki megelégelte a fővárosi szerkesztőségekben tapasztalt érdektelenséget és hajszát, majd miután kidobták az egyik neves újságtól, úgy döntött, kreatívabb szakmai közeget alakít ki maga körül, így született meg a Casa Jurnalistului. A ház először egy panellakásban volt, majd egyre többen csatlakoztak a független újságírók közösségéhez, tágasabb ingatlanra lett szükségük, így költöztek az emeletes bukaresti házba, ahol nemrég meglátogattuk őket.

Összes megjelent írásuk ingyen olvasható, ennek ellenére elegendő lelkes követőjük akad, akik havonta adományoznak annyi pénzt, ami fedezi a ház költségeit, sőt idén ugyancsak az olvasók adományaiból elindíthattak egy rezidensprogramot is: négy újságíró költözött be a házba, akik saját projektjeiken dolgoznak. Olyan fiatal szakmabelieket választottak ki, akiknek nagyszabású riportokhoz volt ötletük. Ők az ingatlan használata mellett eszközöket is kaptak munkájukhoz, a kivitelezéshez pedig szakmai segítséget a közösségben tevékenykedő tizenkét szerkesztőtől, valamint elismert hazai újságíróktól.

Liana Fermeşanu, az egyik újonnan befogadott újságíró szerint azért működik ilyen jól a Casa Jurnalistului, mert nem a hírnév és a pénz motiválja őket, hanem a kiválasztott riporttéma. Liana a romániai elmegyógyintézetekről ír, ugyanis ő maga is megtapasztalta a rendszer hiányosságait, amikor személyiségzavara és depressziója miatt pszichiátriai klinikába került. A kezelések jobbak is lehettek volna – meséli tapasztalatait –, az orvosok ragaszkodtak a gyógyszeres kezeléshez, de nem voltak személyes beszélgetések vagy pszichoterápia, ami rendszerint ezekben az esetekben hatásosabb. Utóbbi drágább, és nem is téríti meg az egészségbiztosító – magyarázta. Liana szerint a független újságíróknál a riporttéma kiválasztásakor rendszerint személyes motiváció is szerepet játszik, őt épp az motiválta, hogy maga is tapasztalta a rendszer hiányosságait, látta, milyenek a pszichiátriai klinikák belülről, megtapasztalta a rendszer árnyoldalait. Nála a biztosítékot egy aradi orvosról olvasott hír verte ki, aki hamis pszichiátriai diagnózisokat állított ki és páciensek aláírásait hamisította pénzért.

„Nem könnyű a pszichiátriai betegségekről írni, de én azzal motiválom magam, hogy ha engem ledönt a téma, akkor ki fogja azt megírni. Fontosabb az anyag, mint az, amit én érzek” – magyarázta. Szerinte fontos beszélni a kényelmetlen és kevésbé szép dolgokról is, fel kell tárni a társadalom működési hibáit. Ezekről az esetekről nehéz írni, mert az orvosok teljesen elzárkóznak, bizalmatlanul kezelnek mindenkit. Egy, az ügyészségtől kikért vádirat alapján kezdett el dolgozni a témán, majd érintettekkel próbált beszélni, de nem mindig járt sikerrel. Nem adta fel, reméli, a három-négy részesre tervezett riport felhívja majd a figyelmet a hazai egészségügyi ellátás szőnyeg alá söpört problémáira. „A legfontosabb, amit a házban tanultam, hogy mindenkit meg kell kérdezni, mindenkivel beszélni kell, így válik teljessé a rálátás az adott témára” – véli.

A házba újonnan befogadott újságírók projektjük mellett hetente egy-egy másik, aktuális anyagot is írnak, ám másképp közelítik meg a témát, mint a sajtó fő irányvonalát képviselő médiumok.
A ház tetőtéri helyiségében papucsban és zokniban dolgoznak az új és régi szerkesztőségi tagok. Nincs főnök, nincs ranglétra, mindenki egyenlő. A rezidenseknek a tapasztaltabb szerkesztők segítenek, akik bár nem laknak a házban, mégis sok időt töltenek ott. Mint kiderült, többségük párhuzamosan több projekten dolgozik, más felületeken is publikálnak. „Lüktető, folyamatosan változó közösség ez, amely három főről mára mintegy kéttucatnyira bővült. Nem mindenki publikál folyamatosan, minden a témáktól függ” – magyarázta Lina Vdovîi és Tiberiu Cimpoeru, a ház régebbi „lakói”. Mivel ők szabadidejükben, más projektjeik mellett dolgoznak az anyagokon, ezért annyi időt hagynak az írásra, amennyit a téma felvesz, és egymás anyagait körültekintően megszerkesztik, minden szóra odafigyelve. Csak a szenvedély motiválja őket, ezt leginkább az bizonyítja, hogy a Casa Jurnalistuluitól nem kapnak fizetést a szerkesztők. A népszerűség helyett a részletesen feltárt témákra és az olvasókra összpontosítanak.