
A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének körülbelül száza tagja tartott szerdán sztrájkőrséget az oktatási minisztérium előtt – elégedetlenek a tanügy helyzetével és munkakörülményeikkel.
2010. február 03., 16:372010. február 03., 16:37
2010. március 08., 17:242010. március 08., 17:24
Az akció 11 órakor kezdődött. Marius Nistor, a Spiru Haret Szövetség ügyvezető elnöke azt nyilatkozta, hogy a szakszervezetisek más tiltakozási formákra is készülnek, ha a kormány nem vonja vissza a tanügyi elbocsátásokat előíró rendeletét.
„Nagyobb mértékű tüntetéseket szervezünk, a tanévet is befagyaszthatjuk, ha nem veszik figyelembe igényeinket. Romániában az oktatást és az egészségügyet nem tekintik fontosnak, és folyamatosan túl kevés összeget fordítanak az államkasszából az említett területekre” – mondotta Nistor. A szakszervezeti vezető arról is beszámolt, hogy a Nép Ügyvédje nem teljesítette a kérésüket, és nem nyújtotta be észrevételeit az Alkotmánybírósághoz a 2009/114-es sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatosan, mert úgy értékelte, válsághelyzetben indokolt egy ilyen rendelet, még akkor is, ha megszegi egyes törvények előírásait.
Nistor leszögezte az egységes bérezési törvény alkalmazásával a nem pedagógus személyzet jövedelme körülbelül 30 százalékkal csökken. „Kérjük a 2010/1-es sürgősségi kormányrendelet újratárgyalását, ez törli el például a doktorátussal rendelkező alkalmazottak bérpótlékát és más juttatásokat” – számolt be további követeléseikről Nistor.
A szerdai tüntetés az első a tervezett tiltakozássorozatból, a Spiru Haret így kívánja megakadályozni a 2009/114-es sürgősségi kormányrendelet alkalmazását, amely 15 000 tanügyi állás megszüntetését írja elő, és szeretné elérni 2010/1-es sürgősségi kormányrendelet módosítását, amely a közalkalmazottak egy részének újra besorolásáról szól, és meghatározza béreiket.
Egy valós társadalmi párbeszéd lefolytatását kérik és a szakszervezetek bevonását az oktatási minisztérium minden olyan döntésének meghozatalába, amely a tanügyi alkalmazottak szakmai, gazdasági és társadalmi érdekeire és jogaira vonatkozik.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!