
Helikopterrel vitték kórházba a sofőrt. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Két fiatal sérült meg kedden délben, miután szakadékba borultak személygépkocsijukkal a Transzalpina környékén. A férfit helikopterrel vitték a craiovai kórházba, a nőt Petrozsényben ápolják – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ion Dodenciu, a Gorj megyei hegyimentők képviselője.
2017. augusztus 15., 18:082017. augusztus 15., 18:08
Az idézett forrás szerint a baleset egy félreeső útszakaszon történt, körülbelül két kilométerre a Transzalpina úttól. Dodenciu szerint a férfit mellkasi és fejsérülésekkel szállították kórházba, a nőt több vágással és fejsérüléssel utalták kórházba, sérülései nem életveszélyesek.
A hegyimentő-szolgálat képviselője elmondta, a sofőr elvesztette uralmát a gépjármű fölött, ekkor
A nő biztonsági övet viselt, így csak akkor tudott kijutni a gépkocsiból, amikor az megállt.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
szóljon hozzá!