
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt 24 órában a rendőrség 311 jármű forgalmi engedélyét vonta be és 671 sofőr gépjárművezetői jogosítványát függesztette fel, ebből 115-öt ittas, 26-ot kábítószer hatása alatt való vezetés miatt – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
2023. július 23., 14:522023. július 23., 14:52
A szaktárca tájékoztatása szerint szombaton 5676 bevetésük volt a belügyi szerveknek, 3707 esetben a közbiztonság és a közrend védelmében volt szükség a beavatkozásukra, 1969 esetben vészhelyzet miatt riasztották őket.
– ismerteti az összegzést az Agerpres.
A jelzett időszakban 881 lehetséges bűncselekményről érkezett bejelentés, és
Ugyanakkor 13 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt kerítettek kézre.
A katasztrófavédelmi felügyelőség 38 ellenőrzést végzett az elmúlt 24 órában, és a tűzvédelmi szabálysértések miatt
A katonai tűzoltók 1383 esetben nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást, 107 tűzesethez riasztották őket, műszaki mentésre négy esetben volt szükség. Akcióik során hét bajba jutott személyt helyeztek biztonságba.
Az elmúlt 24 órában egyetlen ukrán állampolgár sem kért menedékjogot Romániától. Az ukrajnai háború kezdetétől 4423 ukrán állampolgár fordult menedékkérelemmel a román hatóságokhoz, és 138 630 tartózkodási engedélyt adtak ki a háború elől menekülő, átmeneti védelemben részesülő, úgynevezett menedékesként elismert ukrán állampolgároknak, ebből 25-öt az elmúlt 24 órában.
A bevándorlási főfelügyelőség (IGI) menekültszállásainak telítettsége jelenleg 34,6 százalékos – közölte még a belügy.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
szóljon hozzá!