
Fotó: Kristó Róbert
Stratégiai partnerségre lép egymással az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közös sajtóértekezletén szombaton a két szervezet vezetője, Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
2015. január 31., 18:382015. január 31., 18:38
A cél egy integrált autonómiaképviseletet létrehozása, a két szervezet összefogása pedig egy jelzés értékű első lépés annak az „új magyar egységnek” kialakítása felé, amely hatékonyabbá teheti az erdélyi autonómiaküzdelmet – mutatott rá Tőkés László.
Hozzátette: még tárgyalnak a részletekről, milyen formát adjanak a közös munkának, de elvi egyezség született arról is, hogy az EMNT és SZNT közös küldöttgyűlést rendez az év folyamán.
A megállapodás a korábbi években fel-felbukkanó rivalizálásnak vethet véget, a két 2003-ban alakult, közös gyökerű nemzeti tanács között. A Tőkés László által kezdeményezett autonómiamozgalom (EMNT) székelyföldi hívei 2003-ban az SZNT-t is létrehozták, amely a Székelyföld területi autonómiáját tűzte zászlajára és magát közképviseletként határozza meg. A kezdeti elhidegülés után a két szervezet az utóbbi években több autonómiapárti megmozduláson közösen vett részt.
Tőkés László beszámolt arról, hogy felhívással fordult a Marosvásárhelyen tisztújító küldöttgyűlést tartó Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) is, vegye ki részét az autonómia talaján álló új egység létrehozásából.
Az EMNT elnöke azt mondta: párbeszédet kell kezdeményeznie Klaus Johannisszal, a decemberben hivatalba lépett új román államfővel, aki mellett az elnökválasztáson 1989 óta példátlan egységben sorakozott fel az erdélyi magyarság.
Tőkés László szerint a témák egyike a kidolgozás alatt álló választási reform lehetne, tekintettel arra, hogy a védnökségével alakult EMNP más állásponton van, mint a konzultációkon részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely az öt százalékos parlamenti küszöb megtartásában érdekelt. Az EMNT elnöke szerint ezt három százalékra kellene csökkenteni, vagy a kisebbségek számára akár el is lehetne törölni, hogy a magyar érdekképviselet politikai pluralizmusát lehetővé tegyék.
Az új elnök több fontos gesztust tett a kisebbségek felé – holokauszt-túlélőket tüntetett ki, elítélte a szász közösség kollektív bűnössé nyilvánítását és szovjet deportálását – ezért az erdélyi magyar közösség is a történelmi jóvátétel hasonló gesztusaiban reménykedik a román államfő részéről – mutatott rá az EMNT elnöke.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!