Spanyolország ideiglenesen korlátozhatja a munkaerőpiacát

Az Európai Bizottság csütörtökön engedélyezte Spanyolországnak, hogy ideiglenesen korlátozza a román munkások hozzáférését a spanyol munkaerőpiachoz.

Szőcs Lóránt

2011. augusztus 11., 16:062011. augusztus 11., 16:06

2011. augusztus 22., 16:212011. augusztus 22., 16:21

Nem várják az eperszedőket Spanyolországba

A dél-európai országban bevezetett szigorítás 2012. december 31-éig lesz érvényben. A korlátozások minden szektorra és régióra vonatkoznak, de nem érintik a jelenleg már Spanyolországban dolgozó román munkásokat.

A bizottság közleményében megjegyezte, hogy a Spanyolországban élő románok 30 százaléka – 191 400 ember – munkanélküli, ezzel pedig másodikok a spanyolok után. Három évvel korábban ez a szám 80 100 volt. Ugyanezen időszak alatt a foglalkoztatott románok száma 24 százalékkal csökkent, de ez nem volt hatással beáramlásukra. 2006 januárja és 2010 januárja között a Spanyolországban letelepedett románok száma 388 ezerről 823 ezerre nőtt.

A döntést a különleges spanyol munkaerőpiaci és pénzügyi helyzettel indokolták. 2009 és 2010 között a spanyol hazai össztermék 3,9 százalékkal csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 2009 januárja óta 7, 95 százalékról 21,29 százalékra nőtt. Az Európai Unión belül Spanyolországban a legnagyobb a munkanélküliek aránya. Az uniós átlag 9,4 százalék, míg az euróövezet tagállamaiban 9,9 százalék.

„Meg vagyok győződve róla, hogy az európai dolgozók mozgásszabadságának korlátozása nem megoldás a magas munkanélküliségre” – idézte a bizottsági közlemény Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztost, aki szerint inkább új munkalehetőségeket kellene teremteni. Andor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bizottság ebben a különleges helyzetben megérti Spanyolország döntését, amely egyébként „kezdetektől fogva nyitottan viszonyult a más országokból – köztük az új tagországokból – érkező munkásokhoz”.

A biztos „munkaerőpiaci reformokra és a fiatalok munkalehetőségeinek fejlesztésére” biztatta Spanyolországot, Romániát pedig arra kérte, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket a munkalehetőségek bővítésére. Andor szerint mindkét országnak jobban ki kellene használnia az uniós strukturális alapokat a munkahelyteremtés érdekében. Ez volt az első alkalom, hogy az EU egy tagállamának engedélyezte az úgynevezett biztonsági klauzula alkalmazását, amelyre Spanyolország 2011. július 28-ai levelében kért engedélyt a Bizottságtól – írja az MTI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés